Victor Hugo

Elegendő futólag megpillantani egy mosolyt valakinek a lilafátylas fehér selyemkalapja alatt, hogy lelkünk bevonuljon az álmok palotájába.

Az ifjuság rettenthetetlensége a tapasztalatlanságból következik.

Filozófus légy. Aki bölcs, az sérthetetlen. Amint engem látsz, én soha sem sírtam. Ezt bölcsességemnek köszönhetem. Azt hiszed, ha akartam volna sírni, nem lett volna reá alkalom?

Buta dolog! Ne gondoljunk rá! - szólt. S azóta örökké erre gondolok.

Eleinte a nőket szerettem, aztán az állatokat. Most a köveket szeretem. A kő ugyanolyan szórakoztató, mint az állat vagy a nő, és nincs benne csalárdság.

A mûvész a világból csak a mûvészetet, és a világot csak a mûvészetben látja.

Ha a pokolból jöttél, oda is veled megyek. Úgyis megértem rá. A te poklod az én mennyországom, a te orcád fényesebb, mint Istené! Mondd, hát igazán nem kellek neked?

A szárnyamra kötött zsineg végét a te lábadra hurkolta az ördög.

Ó, te voltál az a lány... Megrettenve, megittasulva, megbabonázva csak téged néztelek. Addig néztelek, míg meg nem borzongtam a rémülettől, éreztem, hogy megragad a végzet.

Nekünk, cigányoknak, csak ez kell: kóborlás és szerelem.

Az efféle szerelmes csevegés meglehetősen egyhangú dolog. Végtelenül ismételgetett szeretlek. Közömbös hallgató számára fölöttébb sivár és unalmas zenei frázis, ha nincs benne semmi cifrázat.

- Ennek rossz vége lesz. - De legalább az eleje jó lesz.

Mert törvénye van itt az életnek, a sorsnak, mert a holdtalan éj majd megleli a holdat, mert minden mély apály új hullámot dagaszt, mert szélnek kell a fa, szellő a leveleknek, mert annyi kín után mosolyod rámvetetted, mert múlóban a tél meghozta a tavaszt!

Az ifju emberek szemében láng ragyog, ámde a vén szeme világossággal árad.

Mi van hát a törvényesség felett? - A méltányosság.

Mesterem, ez a különbség a mi utópiáink közt. Ön a kaszárnyát akarja kötelezővé tenni, én az iskolát. Ön, ha az emberre gondol, a katonáról ábrándozik; én polgártársról. Ön azt akarja, hogy az ember félelmes legyen, én azt kívánom, hogy gondolkozzék.

Önök meg akarják segíteni a nyomorgókat. Én el akarom törölni a nyomorúságot.

A forradalmi valóság fölött ott az emberi valóság.

Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, ezek a béke és a harmónia dogmái. Miért kell ezeket olyan félelmetes köntösbe öltöztetni?

A polgártárs szabadsága ott ér véget, ahol egy másik polgártárs szabadsága kezdődik.