Wahorn András

A tanulás elfedi az ösztönös tudást, amivel születünk. Mert minden, amit tudnunk kell, eleve bennünk van.

A mûvészet tulajdonképpen egyfajta öngyógyítás a boldogtalanság enyhítésére. Nem való mindenkinek, és ezzel nincs semmi baj. Ha valakinek megfelel az, ami van, csak ül, és nem alkot semmit. A mûvész viszont elégedetlen, így mindig csinál valamit: megszólal, fest, vagy csak keresztbe teszi a lábát, és felkiált: ez a mûvészet!

Amíg itthon él az ember, azt képzeli, máshogy nem is lehet, mindenki más hülye. A legjobb a téliszalámi és a pörkölt, a többiek kajája ehetetlen szar. Mikor elkezdesz egy új világban élni, rájössz, hogy mindez hülyeség. Ahhoz, hogy megértsem, mi vagyok, kintről kellett magamra és magyarságomra néznem.

Régen azt hittem, a mûvészet meg fogja változtatni a világot. Az emberek majd meglátják a képeimet, megértik, mit akarok, és szabadabbak lesznek. Aztán rájöttem, hogy ahány néző, annyiféleképpen érti a képeimet.

Az emberi tudás illúzió, tévedések halmaza. A valódi tudás a természet programja, ami a legközelebb áll a valósághoz.

Az öregséggel járó tapasztalat nem használ a mûvészi invenciónak. Az ugyanis a fiatalok dolga, akiket épp a tudatlanságuk segít abban, hogy sokkolóan újszerû mûvekkel reagáljanak a korra.

A mûvészet mindig a lázadásból születik.

A magánvélemény nem a másik elleni támadás, hanem személyes ügy.

A természet nem gyengéd édesanya, megszül, és aztán mindent elkövet, hogy elpusztítson.