Ugrás a tartalomra
A tanulás elfedi az ösztönös tudást, amivel születünk. Mert minden, amit tudnunk kell, eleve bennünk van.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindannyian hajlamosak vagyunk alábecsülni a tudásunkat, mert nehéz ugyan megszerezni, de amikor már a miénk, azt hisszük, valami ösztönös, mintha velünk született volna.
Rose Tremain
-
Mindig meg vagyunk győződve arról, hogy természetes megérzéseink helyesek: ez akadályozza meg, hogy tanuljunk. Nem a tanulás nehéz tehát, hanem túllépni a tanultakon.
Carlo Rovelli
-
Mélyen legbelül mindannyiunkban megtalálható az alapvető tudás, miszerint a hiteink puszta előítéletek, melyeket a szüleink és tanáraink sulykoltak belénk. Az a mennyiségû energia, amit beleölünk abba, hogy úgy tegyünk, hogy ez nem így van, végtelenül legyengítő és idegőrlő.
Stefan Molyneux
-
A gyerek próbára tesz mindent, ami vagyunk. Mindent, amivé lettünk a születéséig. Levizsgáztatja az összes tudásunkat, tapasztalatunkat, képességünket és erényünket, amit felhalmoztunk az eljövetele előtt.
-
Az ember azzal a képességgel születik, hogy mindent meg akar fogni, mindenre kíváncsi. Ahogy a csecsemő bárki ujját bizalommal megragadja, ha felé nyújtják, mert élni akar, és ha élni akar, néha össze kell piszkolnia a kezét. Bizonyos felnőttek genetikusan meghatározott jóhiszemûségét a világ megragadásának szükségessége magyarázza. Ezt nem másoktól tanuljuk.
Dorthe Nors
-
Annyi, de annyi szabály van, amiről az ember nem tud, és teljesen mindegy, mennyit tanul, képtelenség mindet elsajátítani. A tudatlanság újra és újra elárul minket.
-
A tudást ott kell megragadni, ahol éppen van, nem arra születünk, hogy tudatlanul vegetáljunk.
Daniel Kehlmann
-
A világon minden alkalmazkodik az emberben rejlő erőhöz. (...) Nem szükséges külön elsajátítani ezt a képességet. Már bennünk rejlik. De meg kell értenünk, használnunk kell, tudnunk kell irányítani, áthatóvá kell tennünk, hogy előbbre juthassunk.
Charles Francis Haanel
-
Az emberekben ott a tudás. A dolgok már ki vannak találva és le vannak írva. Már csak meg kell élnünk őket.
-
A taoizmus szerint azzal a tulajdonsággal születünk, hogy mindig, minden helyzetben tudjuk, mi a helyes döntés, amit meg kell hoznunk. Ettől a tudástól azonban gyakran eltérítenek minket az önös érdekek, érzéseink és szenvedélyeink.
Dean Ray Koontz