Walt Whitman

Azt hiszem, el tudnék menni, hogy az állatokkal éljek, olyan békések és szerények, Soká, soká állok és nézem őket. Nem izzadnak és nem nyöszörögnek sorsukon, Nem fekszenek ébren a sötétben, siratva bûneiket, Nem keserítenek el Isten iránti kötelmeik megvitatásával, Egyik sem elégedetlen, egyik eszét sem veszi el a bírás tébolya, Egyik sem térdel a másik előtt, sem egy ezer évvel előbb élt fajtájabeli előtt, Egyik sem tekintélyes vagy szerencsétlen az egész földkerekségen.

Miután kimerítetted mindazt, amit az üzletből, a politikából, a mulatságokból és minden efféléből kaphattál - azt találod, hogy ezek egyikéből sem nyersz végső kielégülést és ezek mind mulandóak - mi marad hát? A természet.

Én se lettem csöppet se szelídebb, én is lefordíthatatlan vagyok, A világ tetői fölött harsogom el barbár kiáltásaimat.

A múlt és a jelen tünedezik - megtöltöttem, kiürítettem őket, És továbbmegyek, hogy a jövő legközelebbi redőjét megtöltsem.

Legjobban az tiszteli stílusomat, aki általa tanulja legyûrni mesterét.

Te is kérdezel engem s én hallom szavad, Azt felelem, hogy nem felelhetek, magadnak kell rájönnöd.

Minden előbbre és kifelé tart, semmi sem hull ki És meghalni más, mint bárki hinné, és örvendetesebb.

Azok, amiket általában verseknek hívunk, csak képek. Az igazi vers éjszaka születik a férfiakban.

Azt mondom: asszonynak lenni ugyanolyan nagy dolog, mint férfinak lenni. Azt mondom: semmi sem nagyobb dolog, mint anyának lenni.

Társam, kezet nyújtok néked, Több jóságot, mint pénzt kínálok, Papolásnál s törvénynél előbb magamat: Te is nekem adod magad? Velem tartasz? Együtt maradunk, ameddig élünk?

Tudom, megérdemlem az ellenségeimet, de nem hiszem, hogy megérdemlem a barátaimat is.

Nem mondok semmit nagyobbnak vagy kisebbnek, Ami betölti korát és helyét, akármivel felér.

Vagyok, ahogy vagyok, elég ennyi, Ha senki más nem vesz észre a világon, békén ülök, És ha mindenki észrevesz, akkor is békén ülök.

Én nem tudom mi az, mi hátra van, az ismeretlen, De tudom, ha eljön, jó lesz s el nem kerülhető.

Nem kizárni s elkeríteni, vagy kiszemelni a rosszat félelmes tömegéből (vagy akárcsak megmutatni), Hanem hozzátenni, keverni, növelni, kiteljesíteni - és ünnepelni a halhatatlant és a jót.

Tépelődni hasztalan, tudós és tudatlan érzi, hogy így van.

Sem én, sem más nem járhat helyetted ezen az úton, Neked magadnak kell rajta járni.

Nézz bármilyen messze, azon túl még határtalan tér van, Számolj bármennyit, körülötte még határtalan idő van.

Hiszem, hogy a csillagok mûvénél egyetlen fûszál sem kevesebb.

Sohasem volt több kezdés, mint most van, Sem több ifjúság, vagy öregség, mint most van, Sem több tökély nem lesz soha, mint most van, Sem több ég vagy pokol, mint most van.