Walter Scott

A téma is csak olyan, mint a szenzáció: az ismétlés elkoptatja.

Időnként eltûnődöm, miért van az, hogy az ember csak a boldog nyugalmi állapot feláldozása árán hódolhat kedvenc időtöltésének és szenvedélyeinek, holott ama otium Horatius szerint is minden teremtett lélek legfőbb óhaja szerte a világon; s a zavartalan pihenés óráit, amelyektől a kötelesség vagy szükség hívó szavára oly nehezen válunk meg, vajon miért vágyunk izgalmakkal felcserélni, éppen amikor kedvünkre nyújthatnánk idejét.

Előfordul (...), hogy az ember arról, ami van, úgy szerez tudomást: előbb kideríti azt, ami nincs.

Természete már ez az embernek, előbb gondol az övéi sorsára, aztán a magáéra.

Az ördög lakik az asszonyokban (...), akkor is kelepelnek, kuncognak, vihorásznak, ha legjobb barátjuk fekszik a ravatalon.

A férfi dolga, ha ütést kap, azonnal visszavágni! Ez áll a szentírásban is.

A Jóisten megsegít, fiacskám! Õ akkor is segít, ha a világban egy tört karó az egyetlen támaszod.

Az erős letiporja, széttépi a gyengét; a gazdag leigázza, kifosztja a szegényt; a boldog (aki szánnivaló balgaságában boldognak hiszi magát) megcsúfolja a szerencsétlent, elorozza az elesettek vigaszát.

Bizonyos értelemben tûrésre és szenvedésre születtünk, más szemszögből viszont boldogságra és azért, hogy cselekedjünk. A dolgos nap után este jön a megnyugvás, a szótlan szenvedést is követi a feloldódás, s vigaszunk lehet a jól végzett kötelesség tudata.

Talán nincs is annyira nyomorúságos helyzet, amelyik ne hordozna magában valamiféle vigaszt.

Az önző csak magának élt, de végül átok ült reá. A mélybe kétszer szállt alá, nyom nélkül fedte el a rög, lelkéért senki nem könyörög.

A macskák rejtélyes állatok. Több szenvedély van bennük, mint amit megmutatnak nekünk.