Zakály Viktória

Szerintem az a szerelem, amikor még idősen is azért fogjuk meg a másik kezét, mert érezni akarjuk a bőrének melegét, nem csak azért, mert már imbolyogva járunk és kapaszkodunk belé.

El akarta hinni, hogy az élet szép, hogy még nyílnak nárciszok, születnek még kiscicák, hogy nem kell félni a holnaptól, hogy lesznek még pillangók (...), lesz még nyár és lesz még szerelem a világon.

Itt volt, újra az ő karjaiban, és nem tudta, hogy mitévő legyen. Hiszen tudta, hogy rendbe jöhet minden, nincs már, ami szétválassza őket, de azt is tudta, hogy már semmit sem lehet rendbe hozni, mert ami egyszer eltörött, akár egy váza, azt hiába ragasztják meg, a víz kiszivárog egy idő után, és a virág elhervad idő előtt.

Már nem rád, csak emlékedre emlékezem.

A fiatal test olyan könnyen tud újjászületni. Bárcsak a lélek is képes lenne rá.

Meghalni a szerelemért? Nem nagy dolog, könnyû feladni, és a könnyebb utat választani, de élni a szerelemért, vagy anélkül, ez az igazi küzdelem.

Ismered azt az érzést, amikor tudod, hogy valami nagyon jó dolog fog veled történni, amit semmi sem ronthat el, ami már nem változhat, és te még egy kicsit váratod, húzod az időt, hogy fokozd a pillanat csodáját? Ülsz és vársz, tudod, hogy csak rajtad múlik, mikor kezdődik el, de nem sietsz, mert tudod, hogy megvár, hogy át fogod élni, és ez az érzés megnyugtat.

Tartson még egy kicsit a titkos éjszaka a suttogások és a halk szavak a kitapogatott és megkeresett mosolyok a soha el nem csattant csókok.

Az író és a színész nagyon hasonlít egymáshoz. Mindkettő történetet mesél el, néha hazudnak, néha igazat mondanak, beleélik magukat vagy elhatárolódnak tőle, sírnak vagy nevetnek, de érzéseket adnak át, és érzéseket váltanak ki.

Ismerték sokan, sokfélék és sokfélének, de csak hitték, hogy tudják is, milyen ember ő valójában. (...) Maga sem tudta, ki lakozik abban a testben, amit a tükörben lát, ha belenéz. Nem lehet olyan egyszerû tulajdonságokkal megfogalmazni, mint hogy céltudatos vagy éppen maximalista. Egy igazi mosolyában, egy merész kijelentésében, egy mérges pillantásában és egy adott pofonjában viszont érezhető volt, milyen is az ő igazi arca.

Mindenkinek van egy élet-könyve, ahol a sors rója egymás után a sorokat, és más embereket is beleír a sorsunkba, egy-egy oldalt szentelve nekik. Az én könyvemben még a margóra is a te nevedet írta.

Soha nem tudtak más szavai úgy ütni, mint a te szavaid. Hogy tudott fájni minden ékezet, minden magánhangzó, mind megütött és bántott, és mégis, úgy szerettem őket, annyira, ahogy téged.

Szeretni nem csak úgy lehet, ha teljesen feladod magad, és elveszíted mindened. Szeretni úgy is lehet, hogy ezerszer és ezerszer pörgeted újra le magadban azt, ami történt, és mindennap ennyiszer bánod is meg a döntéseidet.

Tudod, a vonatozás olyan, mint az élet. Egy utazás, felszállsz, és rajtad múlik, hogy érzed magad, amíg megérkezel. Bosszankodhatsz sok minden miatt, de ha élvezed a kilátást, és új ismertségeket kötsz, akkor később nem a cél fog számítani, hanem az út. Az igazán fontos dolgok mindig egy vonatúttal kezdődnek és fejeződnek be.

Amíg főiskolás az ember, nincs két hasonló nap. Mindig érheti meglepetés, elmarad az óra, nem megy be rá, teremcsere, tanárhelyettesítés, vagy egy eltévedt, esetleg elkésett csoporttárs. A rengeteg szórakozás, esemény, új ismeretek, utazások, váratlan fordulatok, új ismerősök, ezek azok, amik miatt az ember szeretne örökre diák maradni.

Tudod, a szerelem nem úgy alakul ki egyik percről a másikra, azt meg kell, hogy előzze egy másik érzés, amiből aztán kialakul az igaz, mindent megváltoztató érzelem: félelem, düh, utálat. Ugye milyen érdekes, hogy ezekből egyszer szerelem lehet?

Igazi nyár, olyan nyár, amikor minden megtörténhet, és meg is történik. Az igazi élmények mindig nyáron történnek, észrevetted? Talán mert bátrabbak, nyíltabbak vagyunk, igazán csak nyáron tud szerelembe esni az ember. Talán a napsütés okozza, vagy a rengeteg nyíló virág.

Szeretni csak úgy lehet, ha teljesen feladod magad, ha elveszíted mindened, amit valaha is a sajátodnak hittél, amit magadról gondoltál, vagy gondoltak rólad mások. Ha feladsz mindent, amit elértél. Ha kész vagy mindent odadobni, de mégis ragaszkodni mindenhez, mindenáron, míg végre valóban önmagaddá válsz és először meglátod az igazi arcodat a másik szemében.

Van olyan, mint amikor olvas az ember: megvilágosodsz, ledöbbensz, elgondolkodsz és letörsz, míg körülötted mindenki éli az életét, te pedig mások képzelt életét éled meg, de azt is csak fejben.

A szerelem nem győzelem, ahol megnyered magadnak azt, akit szeretsz. A szerelem igazából kőkemény vereség. Le kell győzzenek ahhoz, hogy tiszteld és igazán értékelni tudd a másikat.