Závada Péter

Miért követsz, s miért követlek én? Önzéseink körhinta-tengelyén csupán a kattogás kering velünk.

Eltûnt időnkben mennyi révület! És mennyi szép remény zenéje benned!

Erősen koncentrálok. Mármint csak arra, rád, hogy mit kéne most éreznem. Nem passzolunk lélekben.

A félelem konvex tér - nincs hova elbújni.

A rap a városba költözött népköltészet. Azt a funkciót, amit korábban a népdalok töltöttek be, azt a városban betölti a rap zene.

Én még mindig a helyem keresem. Talán itt élem le, amennyi van még: azt a remélem, nem is kevesem. Lesz verseskönyvem, feleségem, autóm, s találok végül valamit, amit éppen csak hagyni kell, nem kell akarnom: mert maga a steril, vegytiszta hit. És az se bánt majd, hogy egy paradoxon, csak belenyugszom, mint egy kisgyerek, hogy olyan istenre kell hagyatkoznom, kit sem nem értek, sem nem ismerek.

Óvodás koromban anyám játékboltban dolgozott. Boldog gyereknek kellett volna lennem.

Úgy volt, hogy tán eláll, most mégis rákezd kopogva - nem lehet nem észrevennem: kész orpheuszi visszafordulás ez, mármint átvitt, ősképi értelemben. Hogy délutánra is marad a hat fok, hogy jóval a naptári hónapon túl az ébredő tavasz egyszer csak ad hoc fogja magát, és újra télbe fordul. Épp hátrasandít csak: sarkában jár-e a február - a sorsa, hogy hitetlen bukott hőssé legyen, hogy holnap már ne zúgjon a jégeső a Népligetben.

A versek időszámítása különbözik a hétköznapi események vagy akár a megrendelésre készülő munkák objektívnek ható idejétől. Olyan, mintha egy belső, szubjektív tartam határozná meg a születésük ritmusát. Az ausztrál őslakosok álomideje jut róla eszembe, akik úgy tartják, hogy a nagybetûs Álom az élettel párhuzamosan zajlik, és állandó kapcsolatban állnak vele az éjjeli álmodáson vagy a nappali ábrándozáson keresztül. Minden ember öröktől fogva létezik az Álomban már azelőtt, hogy megszületett volna, és az után is, hogy meghal. A vers is valami ilyesmi. Nincs előre kalkulálható ideje, és a róla való gondolkodás más munkáktól függetlenül, illetve azokkal párhuzamosan is zajlik.

Máig az arcoddal törleszted, amivel évek óta tartozol az éjszakának.

Ahogy a szilárd testekben terjed a hang, átrendeződik bennem is, ami már ismer téged. Testem különböző pontjain rezgésed különböző fázisai.

Kimondanának minket a szavak, de a torkukon akadunk.

A szerelem ritka prímszám, kettőnkkel elsőre nem tûnik oszthatónak.