Ugrás a tartalomra
Nincs is semmi, ami élénkebben tárná fel előttünk, mik vagyunk s miknek kellene lennünk, mint a színpad és a színészek. Avagy mondd: nem láttál-e még olyan színdarabot, melyben királyok, császárok, főpapok, lovagok, úrhölgyek s más egyéb személyek szerepeltek? Az egyik a rablót játssza, a másik a csalót, az a kereskedőt, amaz a katonát, egy másik az okos bolondot, a harmadik a szerelmes bolondot: mikor aztán a darabnak vége, s a színészek levetik maskarájukat, egyik olyan, mint a másik. (...) Ugyanaz történik, lásd, e világ színpadán és folyása szerint is: van császár, főpap, szóval, ahány szereplő csak lehet valamely színdarabban. Mikor azonban a darabnak vége van, azaz ha vége az életnek: a halál minden szereplőt kivetkőztet öltözetéből, mely a többitől megkülönböztette, s a sírban aztán egyenlőkké lesznek valamennyien.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha olyan férfit keresel, aki vonzó, jó humorú, eszes, határozott, érzékeny, remek szerető, ugyanakkor ragaszkodó és romantikus - válts mozijegyet.
Vavyan Fable
-
Ott van például (...) a féltékenység. Százezer könyvben olvastam róla, láttam, amint a színészek eljátsszák ezer különböző színdarabban és filmben. Azt hittem, erről az érzésről mindent tudok, amit tudni lehet. De egészen megdöbbentett.
Stephenie Meyer
-
Hihetetlen, hogy valaki, aki ilyen gyönyörû, hús-vér ember legyen.
Stephenie Meyer
-
Csak egy démon csalhatja elő az igazi angyalt.
-
Ha zsenit játszol, azzá leszel.
Salvador Dalí
-
Gyenge vagy te ahhoz, hogy játszd a nagyfiút!
-
Nem érdekel, hogy ki vagy, azt mutasd, hogy mit tudsz. Tudsz-e értékelni, vagy egyáltalán örülni nekem, vagy csak passzolni vagy képes a labdákat, amik csak úgy jönnek, meg aztán mennek. El messzire, mert hosszasan egyikkel sem tudsz játszani. Be tudod-e lopni magad a szívembe, úgy, hogy ott is maradj. Ne csak pár napra, hanem tovább. Mert persze egy pillanatra mindenki tud varázsolni. Na jó, akár még két napra is. De a varázslatot fenntartani, na az az igazi mûvészet.
Oravecz Nóra
-
A legtöbb ember megjátssza magát, álarcot visel, ám a színjáték során elveszíti saját egyéniségét.
Nicholas Sparks
-
A szád jutott eszembe, hogy
mennyi mindent lehetne
játszani vele.
Vagy a bátor csontok a válladon.
Jónás Tamás
-
Színház az egész világ,
És színész benne minden férfi és nő:
Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár
Életében.
William Shakespeare
-
Színház az egész világ,
És színész benne minden férfi és nő:
Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár
Életében.
William Shakespeare
-
Mindenkinek van egy angyala, egy oltalmazó, aki vigyáz rá. Sosem tudhatjuk, épp milyen alakot ölt, egyszer egy vénemberét, máskor egy kislányét, de ne hagyd, hogy becsapjon a látszat, erősebb ő bármelyik sárkánynál. Mégsem azért kísér, hogy harcoljon helyetted, hanem hogy a színpad széléről a füledbe súgja: hatalmad van az általad teremtett világok felett!
-
Minden egyes szereppel, amit eljátszol, odaadsz magadból egy darabot. Különben hazudnál.
Johnny Depp
-
Olykor-olykor mindenki szívesen átadja magát a fantáziának. (...) Alkalomadtán úgy teszünk, mintha meg akarnánk győzni magunkat, hogy a titkaink nem is olyan rémségesek. Igen, a szerepjátszás egyszerû játék. Ott kezdődik, hogy magunknak hazudunk, és ha másokat is meg tudunk győzni a hazugságunkról, nyert ügyünk van.