Ugrás a tartalomra
Gyermekként a legtöbben átéltük azt a tökéletes állapotot, amikor minden jó, minden nap új izgalmakat és kalandot tartogat, és az egész élet olyan varázslatos, hogy semmi sem ronthatja el az örömünket. Csakhogy miközben felnőttünk, a felelősségek, a problémák és a nehézségek fokozatosan maguk alá gyûrtek bennünket, és elvesztettük illúzióinkat. A varázslat, amelyben valaha hittünk, szertefoszlott, köddé vált.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltûntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.
-
A szíved mélyén gyerek vagy és részeg.
-
A gyermekmosoly olyasmi, mint a tetoválás: örökre szóló mûremek.
Jodi Lynn Picoult
-
Senki sem mondta nekem kicsiként, hogy csinos vagyok. Minden kislánynak kell mondani, hogy szép, még akkor is, ha nem az.
Marilyn Monroe
-
Néztél már gyerekszembe? Pár éves gyerek szemébe. De nem úgy felszínesen, ahogy mi egymásra nézünk - hanem komolyan. Kíváncsian. Mélyen. (...) Édenkerti tekintet ez. Zavartalan békés. Tiszta. És... boldog? Igen, boldog. De nem úgy, hogy örömteli, hanem úgy, hogy egységben él önmagával: egy olyan világból néz, ahol nincs még hasadtság, dráma, - ahol a lélek még nem koszos.
Müller Péter
-
Szép az, ami érdek nélkül tetszik.
Immanuel Kant
-
A gyerek szavát, hiába is őszinte, nem hallják meg, akik elfelejtettek hallani.
-
Némelyek szerint szörnyûséges ember lehetek, de ez nem igaz. Gyermeki szívem van - egy befőttesüvegben az íróasztalomon.
Robert Bloch
-
Bár újra gyerek lehetnék! Aki csak nevet a fájdalmon, és nem siránkozik rajta. Ennyire megváltoztam?
-
Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.
Wass Albert
-
Nincs oly titok, amit az idő fel ne fedne.
Jean Racine
-
Ha van még valami tiszta
Ezen az elveszett világon,
Azt máshol nem találom,
Csak a lányom szemében látom.
Ákos
-
A gyermeknek inkább példaképre, mintsem kritikusra van szüksége.
Joseph Joubert
-
A gyermeknek inkább példaképre, mintsem kritikusra van szüksége.
Joseph Joubert