Ahhoz, hogy a szerelem sikeresen házasságba bolondítsa az embert, szükséges azt a látszatot keltenie, hogy az érzés sohasem fog véget érni. Ezt az illúziót csak erősítik a kulturális hagyományaink: minden gyerek azt olvassa, hogy a királyfi meg a királylány egybekelnek, s boldogan élnek, amíg meg nem halnak. További mítoszok tudomásunkra hozzák, hogy "akik egymásnak vannak teremtve, előbb-utóbb megtalálják egymást". Továbbá: a csillagokban meg vagyon írva, hogy ki kihez illik, s amikor találkozunk választottunkkal, a szerelem hozzásegít e fölismeréshez. S miután rátaláltunk a lényre, akit a magasságos ég is nekünk teremtett, s tökéletesen illünk is egymáshoz, nyilvánvaló, hogy tökéletes boldogságban és egyetértésben fogunk élni, míg csak le nem peregnek életünk lapjai. Ha azonban mégsem illünk össze tökéletesen, nem felelünk meg egymásnak maradéktalanul, veszekedésekre kerül sor, s a szerelemnek vége szakad: nyilvánvaló, hogy szörnyû hiba történt, rosszul olvastuk el, ami pedig meg vagyon írva a csillagokban, nem a nekünk teremtett lénnyel kötöttük össze az életünket, amit szerelemnek hittünk, nem az volt az "igazi" szerelem, s nincs mit tenni: vagy örökre boldogtalanul élünk, vagy beadjuk a válókeresetet.