S én szerettem saját vakságomat, vak őrületemet, mely, mikor már a szem rég észrevette, s az ész belátta, veszve, még akkor is azt mondta: nem lehet, azt súgta: lehetetlen, s bírt reményt látni a reménytelenben, és tudomásul venni képtelen volt, hogy véges, miről vélte, végtelen volt, s mikor varázsod már rég összetörted, téged vallott akkor is legkülönbnek.