Ugrás a tartalomra
Az ember azt hiszi, az első szerelem édes, és akkor a legédesebb, amikor az a bizonyos első kötelék elszakad. Ezrével hallhatnak pop- és countryszámokat, amelyek mind erről szólnak: egy bolond fiúnak összetörték a szívét. Bizony, az első szerelem a legfájdalmasabb, az gyógyul a leglassabban, és az után marad a legszembetûnőbb heg. Hát akkor mitől olyan édes?
Kapcsolódó idézetek
-
Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkoztunk, világos volt, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különböztünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörû dolog vette kezdetét. Velem egyetlenegyszer történt ilyesmi, ezért van az, hogy minden együtt töltött perc oly mélyen az emlékezetembe vésődött. Soha nem felejtem el egyetlen percét sem.
Nicholas Sparks
-
Ahhoz, hogy egy csók igazán jó legyen, jelentenie kell valamit. Azzal kell megtörténnie, akit nem tudsz kiverni a fejedből, hogy mikor az ajkaitok összeérnek, egész testeddel érezd. Olyan heves és mély kell legyen, hogy ne akarj többé levegőt venni. Nem szabad az első csókkal csalni, hidd el, nem érné meg, mert ha megtalálod az igazit, az első csók sokat jelent.
-
Az első szerelem soha nem múlik el, de mindig véget ér.
Paulo Coelho
-
Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól.
Carl William Buehner
-
Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól.
Carl William Buehner
-
Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól.
Carl William Buehner
-
Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól.
Carl William Buehner
-
Finoman, rajongva csókolt meg. Megfeledkeztem a tömegről, a helyről, az időpontról, az okról... csak arra emlékeztem, hogy szeret, akar, és az övé vagyok.
Stephenie Meyer
-
Csak egy csók volt... De soha ne feledd:
Neked adtam benne a lelkemet.
Gárdonyi Géza
-
Amikor 16 éves vagy, mindenkibe beleszeretsz. 17 évesen megismersz valakit, akit különlegesnek hiszel, de hamar 18 leszel, és már túl is vagy az első csalódáson. Mire betöltöd a 19-et, megtalálod azt, akit mindig is kerestél, de az érzések gyorsan változnak, és 20 évesen újra kezdenél mindent. De legbelül tudod, hogy valaki csak rád vár.
-
Ha csak eszembe jutott a hangja, a hipnotikus pillantása, mágneses vonzereje, akkor semmi mást nem akartam, csak vele lenni, most mindjárt. Még akkor is, ha... de erre nem akartam gondolni. Legalábbis nem itt, egymagamban.
Stephenie Meyer
-
Az igazság az, hogy szeretem. Csillapíthatatlanul szeretem... Az első pillanattól fogva. Akkor is szerettem, amikor megesküdtem, hogy nem. Nem tehetek róla, csak érzem.
Alyson Noel
-
Egy nő még akkor is emlékszik az első csókra, amikor a férfi már az utolsót is elfelejtette.
George Bernard Shaw
-
- Meséltem, hogy mikor tudtam, hogy elveszlek?
- Mikor először láttál a kifutón?
- Nem. Akkor, amikor abban a harmadik utcai étteremben voltunk.
- Hm... már emlékszem!
- Fehér vászonruhát viseltél. És rendeltél egy hatalmas adag oldalast, és olyan étvággyal ettél; könyékig szaftos voltál, húscafatok a fogad közt, a hajad csupa zsír. Mikor végeztél, mondtam, hogy milyen egy malacka vagy. Erre előkaptad a tükröd, megnézted magad és kitört belőled egy hatalmas, boldog, önfeledt, zabolátlan kacagás. Betöltötte a helyiséget. Én meg arra gondoltam, hogy ez az a hang, amit hallani akarok életem végéig. Ezért kértem meg a kezed; semmi köze nem volt a szépségedhez.
- Tudod én mikor döntöttem el, hogy örökre veled akarok lenni?
- Nem. Mikor?
- Úgy körülbelül fél perce.