Ugrás a tartalomra
A legtöbb férj így van ezzel. Hamar elsajátítják azt a képességet, miképp merülhetnek el a saját gondolataikban, miközben egyúttal arra is figyelnek, amiről éppen a feleségük csacsog. És ez utóbbi igen fontos, mert az embert bármelyik pillanatban tetemre hívhatják, mely esetben készen kell állnia arra, hogy képes legyen szóról szóra megismételni a legutoljára elhangzottakat. Járulékos - ám lényeges - készség továbbá az is, hogy a párbeszédből az ember automatikusan ki tudja szûrni az olyan árulkodó szerkezeteket, mint "és holnapra már le is tudják szállítani", vagy "így hát meghívtam őket vacsorára", vagy "és kékben is van, igazán kedvező áron".
Kapcsolódó idézetek
-
Egyébként kívülállóként mi a véleményed az intelligenciáról?
Vavyan Fable
-
Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.
Antoine de Saint-Exupéry
-
Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a Földön: emberek és magyarok.
Isaac Asimov
-
Olyan nagyképûen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye - sokszor alig-alig sejtjük!
Székely János
-
Az embereket nem cselekedeteikből kell megítélni, mert azok a körülményektől függenek, hanem sokkal inkább titkos gondolataik és legmélyebb szándékaik szerint.
Anatole France
-
Ítéljen mindenki a saját véleménye szerint, saját olvasmányai alapján, de ne azok után, amiket mások mondanak neki.
Albert Einstein
-
Csak az értelmes ember nem gonoszkodik: ugyanis nem látja értelmét.
Vavyan Fable
-
Sokszor mûvel balgaságot az ész,
Ha külsőből belsőt ítélni kész.
William Shakespeare
-
Sokszor mûvel balgaságot az ész,
Ha külsőből belsőt ítélni kész.
William Shakespeare
-
Ha a nő egyetlen férfit ismer, már ismeri valamennyit; a férfi ismerheti bár az összes nőt, mégsem ért meg egyet sem.
Helen Rowland
-
Az emberi szem tükör, csak kell tudni olvasni benne.
Wass Albert
-
Vannak tökéletesnek tûnő emberek... minden tökéletes rajtuk... papíron minden stimmel. Egészen addig, amíg meg nem ismerjük őket. Igazán. Mert akkor rájövünk, hogy talán mások számára tökéletesek, nekünk viszont nem jönnek be.
Meg Cabot
-
Tanuld olvasni a sok néma jelem;
Szemmel is hall az okos szerelem.
William Shakespeare
-
Ha nem beszélsz azzal, akivel pedig szót lehetne érteni, veszni hagytál egy embert. Ha pedig beszélsz azzal, akivel nem lehet szót érteni, elvesztegetted szavaidat. Az okos ember sem az embereket nem hagyja veszni, sem a szavait nem vesztegeti el.
Konfuciusz