A politikában az együttélésre a legerősebb akaratot a liberális demokrácia tanúsította. A liberalizmus az a politikai jogelv, mely szerint a közhatalom, noha mindenható, mérsékli magát, és még a tulajdon kárára is, gondoskodik arról, hogy az államban, melyet kormányoz, teret engedjen azoknak, akik nem hozzá, vagyis az erősebbhez, a többséghez hasonlóan gondolkodnak és éreznek. A liberalizmus (...) a legmagasabb rendû nagylelkûség... Úgy határoz, hogy együtt él az ellenséggel, sőt együtt él a gyenge ellenséggel. Valószínûtlennek látszott, hogy az emberiség ily kitûnő, ily különös, ily elegáns, ily merész, ily természetellenes dolgot elfogadjon. Ezért nem csoda, ha ugyanez az emberiség hamarosan elszánja magát arra, hogy túladjon ezen az elven... Együtt élni az ellenséggel! Az ellenzékkel kormányozni! Nem érthetetlen már ez a finomság? Semmi sem vádolja világosabban a jelent, mint az, hogy mindinkább csökken az olyan országok száma, ahol még van ellenzék. Majdnem mindenütt a homogén tömeg nehezedik a közhatalomra és elnyom, megsemmisít minden ellenzéki csoportot. A tömeg (...), nem kíván együttmaradni azzal, ami nem ő. Halálosan gyûlöl mindent, ami tőle különbözik.