Ugrás a tartalomra
A vallás (...) a színházban ritkán van jelen, a színészet kicsit ateista szakma. Vannak közöttünk, akik vallásosak és hisznek, de egy színésznek azért alapvetően mindent és mindenkit meg kell kérdőjeleznie. Mindegyik vallásnak vannak bizonyos kitételei, amiket, ha valaki hisz, maradéktalanul elfogad, ezek pedig megkérdőjelezhetetlenné válnak saját személyiségén belül. Márpedig a színház mindent meg akar cincálni, ízekre szedni és kiforgatni önmagából. Az a dolga, hogy vitatkozzon, kérdéseket tegyen fel, újravizsgáljon, fölforgasson.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha olyan férfit keresel, aki vonzó, jó humorú, eszes, határozott, érzékeny, remek szerető, ugyanakkor ragaszkodó és romantikus - válts mozijegyet.
Vavyan Fable
-
Ott van például (...) a féltékenység. Százezer könyvben olvastam róla, láttam, amint a színészek eljátsszák ezer különböző színdarabban és filmben. Azt hittem, erről az érzésről mindent tudok, amit tudni lehet. De egészen megdöbbentett.
Stephenie Meyer
-
Hihetetlen, hogy valaki, aki ilyen gyönyörû, hús-vér ember legyen.
Stephenie Meyer
-
Csak egy démon csalhatja elő az igazi angyalt.
-
Ha zsenit játszol, azzá leszel.
Salvador Dalí
-
Gyenge vagy te ahhoz, hogy játszd a nagyfiút!
-
Nem érdekel, hogy ki vagy, azt mutasd, hogy mit tudsz. Tudsz-e értékelni, vagy egyáltalán örülni nekem, vagy csak passzolni vagy képes a labdákat, amik csak úgy jönnek, meg aztán mennek. El messzire, mert hosszasan egyikkel sem tudsz játszani. Be tudod-e lopni magad a szívembe, úgy, hogy ott is maradj. Ne csak pár napra, hanem tovább. Mert persze egy pillanatra mindenki tud varázsolni. Na jó, akár még két napra is. De a varázslatot fenntartani, na az az igazi mûvészet.
Oravecz Nóra
-
A legtöbb ember megjátssza magát, álarcot visel, ám a színjáték során elveszíti saját egyéniségét.
Nicholas Sparks
-
A szád jutott eszembe, hogy
mennyi mindent lehetne
játszani vele.
Vagy a bátor csontok a válladon.
Jónás Tamás
-
Színház az egész világ,
És színész benne minden férfi és nő:
Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár
Életében.
William Shakespeare
-
Színház az egész világ,
És színész benne minden férfi és nő:
Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár
Életében.
William Shakespeare
-
Mindenkinek van egy angyala, egy oltalmazó, aki vigyáz rá. Sosem tudhatjuk, épp milyen alakot ölt, egyszer egy vénemberét, máskor egy kislányét, de ne hagyd, hogy becsapjon a látszat, erősebb ő bármelyik sárkánynál. Mégsem azért kísér, hogy harcoljon helyetted, hanem hogy a színpad széléről a füledbe súgja: hatalmad van az általad teremtett világok felett!
-
Minden egyes szereppel, amit eljátszol, odaadsz magadból egy darabot. Különben hazudnál.
Johnny Depp
-
Olykor-olykor mindenki szívesen átadja magát a fantáziának. (...) Alkalomadtán úgy teszünk, mintha meg akarnánk győzni magunkat, hogy a titkaink nem is olyan rémségesek. Igen, a szerepjátszás egyszerû játék. Ott kezdődik, hogy magunknak hazudunk, és ha másokat is meg tudunk győzni a hazugságunkról, nyert ügyünk van.