Ahogy az ember tud vonzódni egy olyan filmhez, aminek tulajdonképpen nincs igazi cselekménye, nem történik semmi, egyik helyről a másikra mennek, és mondjuk csak a szereplők nagyon közeli és finom arcjátéka tükröz valamit a háttérben zajló drámából, úgy a történetmesélőnek sem mindig a cselekményre kell fókuszálnia.