Ha hozzá szeretnél járulni a bolygó szenvedéseinek csökkentéséhez, akkor bizony pénzt kell áldoznod rá. Csakis pénzt. Nem időt. Pénzt. Nem kell a krízisövezetbe utaznod, hacsak nem vagy orvos, bombahatástalanító vagy diplomata. Sokan beleesnek az önkéntességi csapdába, és azt hiszik, hogy az önkénteskedés értelmes dolog. A valóságban azonban nincs értéke. Az időnket a kompetenciakörünkbe tartozó feladatok ellátásával tölthetjük ki a legértelmesebben, ugyanis abban tudjuk naponta a legtöbb értéket előállítani. Ha elmegyünk a Szaharába, hogy ott vízszivattyúkat telepítsünk, akkor gyakorlatilag a helyi kútépítők kezéből vesszük ki a munkát, akik ráadásul a költségek töredékéért végeznék el a munkát. Sokkal jobb az, ha inkább az eredeti munkánkból származó egynapi keresetünket átutaljuk, és gyakorlatilag kifizetjük a helyi kútépítőt, aki hozzáértésével a nap végére száz új kutat fog telepíteni. Az igaz, hogy az ember jól érzi magát, ha önkéntesként másokon segíthet, még sincs szükség arra, hogy az ember odautazzon. A szamaritánusviselkedés egy igen nagy gondolkodásbeli hiba.