Vannak olyan helyzetek, főleg kamaszoknál, ahol nem lehet az ember mézesmázos: ki kell mondani a dolgokat. Határozottnak kell lenni, fel kell venni a stílust. Egy dühös kamasznak hiába is mondanám, hogy mindenkit el kell fogadni és szeretni: nem találnék el a lelkéhez, ha nevelni akarnám. Mindenkit engedni kell a saját tempójában haladni, még akkor is, ha nem értek vele teljesen egyet: ez az igazi elfogadás.