Mi van, ha soha nem lesz terhes hasam, amit simogathatok? Ha soha nem várhatom a gyerekünk születését? Ez a legtermészetesebb és legszebb dolog az életben, ezt hallgattam, amióta az eszemet tudom. Minden nyûgével és bajával együtt azt akartam, amit végre Lajos is: családot alapítani. Vizsgálatokra járni. Együtt. Nézni, ahogy megváltozik, ahogy apa lesz. Élvezni, ahogy türelmesen megfogja a kezem, amikor várni kell. Találkozni vele a kórházi folyosón, látni, hogy az új helyzettől egyszerre izgatott, boldog, ideges és szerelmes. Veszekedni egyet az autóig a stressztől, és aztán hamar kibékülni, elfelejteni, tovább lépni. Fejlődni és egymást támogatni, családdá válni és családtaggá nevelni a gyerekünket, az új feladatunkat, akiért felelősséggel tartozunk, akit mi hoztunk létre. Tervezni, elrontani, újratervezni, megint elrontani, és mindennap tovább menni, együtt, egymást segítve, ezt akartam, és mindezt Lajossal akartam, mert tudtam, képesek vagyunk rá. És éppen ettől fosztana meg az élet?