Előbb legyen az én, utána a te. Nem te és én. Hanem én és te. Akkor megváltozik minden. Mert ugyan igaz, hogy az én kinyilatkoztatása jelenthet nárcisztikus ént, beképzelt, kivagyi, önző ént, de jelenthet stabil, önmagát tiszteletben tartó és önmagának nem ártó ént is. A nárcisztikus, önző én valójában öntudatlan, aki állandóan hangoztatja, hogy ő isten, király, császár. Ám a tudatos én nem hangoztatja ezt. A tudatos én mindig az adott pillanatban érzi magát jól.