A piszok nem könnyelmû, kedélyes, bohém állapot, mint a híre, hanem mereven, pedánsan, szertartásosan fogja körül az embert, mint a páncéling. A jól megmosdott ember keresztbe veti lábát, és kényelmesen hátradől a karosszékben, gyanútlanul és kedves közvetlenséggel veszi birtokába a tárgyakat, ápoltsága félhomályos tudatában nem riad vissza a testi érintéstől, hátbavágja az embereket, meg-meglegyinti az arcukat. A piszkos ember kínos illedelmességgel ül a székén, alig mer ránehezedni, és szigorú, védekező tekinteteket vet jobbra-balra a - nem is egészen alaptalanul - rosszkedvûnek és bizalmatlannak vélt légkörben.