A legtöbb ember állatbarátnak vallja magát. Nem tárgyként tekintünk rájuk, hanem komplex élőlényekként, amelyekkel megosztjuk a Földet, az életünket, az otthonunkat. Örömük örömmel tölt el, fájdalmukat fájdalommal éljük meg. Intelligenciájukat és egyéniségüket elismerve családunkba fogadjuk őket, vagy gyönyörködünk bennük természetes környezetükben. A gondolat, hogy szükségtelenül fájdalmat, szenvedést okozzunk nekik, sokunk számára elviselhetetlen. Ezért, akik hozzánk hasonlóan étkeznek, ruházkodnak, vagy szórakoznak, azon elvek követését választják, amely minimalizálja, vagy akár teljes mértékben megszünteti a szenvedést. A festői családi farm és a szerető gazda. Egy humánus és fájdalommentes vég, apró fizetség melyet egy boldog életért fizetnek, egy kölcsönös előnyökkel járó megállapodás. Ezen narratíva mögé bújva, a szemünk elől eltûnve azonban megszûnnek személyiségként létezni. Legtöbbjüket haszonállatnak, a gyártás arctalan egységeinek tekintjük egy hatalmas rendszerben, kivételt képezve azon törvények alól, amelyek társállatainkat védelmezik. A szenvedésük láthatatlan, hallhatatlan. Az értéküket csak a belőlük nyert haszon határozza meg, melyet a saját felsőbbrendûségünkbe vetett hit racionalizál és az elképzelés, hogy a "hatalom" és a "helyes" megegyezik. Az elképzelés, melyet meg kell kérdőjeleznünk.