Ugrás a tartalomra
Állítólag egy gyerek sokkal közelebb hozza egymáshoz a szülőket. Nos, igen is, meg nem is. Sok szempontból mindentől megfoszt, ami korábban összekötött minket, és arra sarkall, hogy magunkba nézzünk, és meglássuk, milyen valójában a kapcsolatunk. A beszélgetések tárgyilagosabbá, ügyintézés-jellegûvé váltak. Már nem kérdezzük meg, hogy telt a másik napja, inkább azt vitatjuk meg, ki menjen el a bölcsibe, ki fürdessen, ki vásároljon be. Minden a gyerek körül forog, csak arról beszélünk. A piacon bolyongó napokat, a spontán ivászatokat gyerekbarát szórakozási lehetőségek váltották fel. És az ember eltûnődik: korábban miről beszélgettünk?
Kapcsolódó idézetek
-
Nem csókolóztam vele, csak a szájába suttogtam.
Chico Marx
-
Én már láttam ezt a filmet, csak másról szólt.
-
A méhek nem olyan szorgalmasak, mint hisszük, csak nem tudnak lassabban zümmögni.
-
Az emberek túl sok falat építenek, és túl kevés hidat.
-
Az emberek túl sok falat építenek, és túl kevés hidat.
-
Hosszú időbe telik, mire az ember igaz barátjának mondhat valakit, a bizalom pedig csak lépésről lépésre alakul ki.
Nicholas Sparks
-
Sebesen tért vissza a múltam, és túl lassan tartott hazafelé a jövőm.
-
Vannak, akiket a megpróbáltatások elszakítanak egymástól. Mások kapcsolatát, ahogy a miénket is, csak szorosabbá fûzik.
Nicholas Sparks
-
Én kevesekhez
tartozom - de legalább
keveseknek is.
Fodor Ákos
-
Mindig az irányít egy kapcsolatban, akit kevésbé izgat a dolog.
-
Légy lassú, mikor barátot választasz, még lassabb, mikor cseréled.
Benjamin Franklin
-
Az elmúlt hónapok során lassan elmaradoztak a barátok telefonhívásai. Az én hibám: ha azt akarod, hogy valaki felhívjon, ahhoz néha neked is telefonálnod kell.
Michelle Richmond
-
Néha azt hisszük, elveszett valami, pedig nem. Csak máshova került.
-
Barátod lakomájára menj lassan, betegágyához siess.
Khilón