A gyerekek kiszámíthatatlan módon megváltoztatják az ember életét, és rendíthetetlen odaadásukra nem lehet úgy számítani, mint a kutyákéra. Csak kapni és kapni akarnak, ritkán adni. Csupán a legönzetlenebb természetû felnőtt képes folyamatosan élvezni azt az érzést, hogy minden erőforrását kiapasztják, minden álmától megfosztják. És mindezért mi a jutalma? Nem több, mint az a ködös reménység, hogy ez a csodás teremtmény - ez a teljes, önálló személyiség, aki fölött semmiféle hatalma sincsen - talán majd nem követi el ugyanazokat a hibákat, nem ismétli ugyanazt a mintát, nem ismeri meg azt a kínt, amit a szülei éltek át és mértek egymásra.