A magányos ember nem érti meg létének célját és értelmét, de amikor eggyé forrt a teremtő néppel, a természettel, az egész világgal, a múlt és a jövő reményével - akkor feltárul előtte az a gazdag forrás, melyből táplálkoznia kell, hogy kiapadhatatlan erőre tegyen szert munkájához, létének szükségességébe vetett hitéhez.