A példátlan jólétünk nem abban gyökerezik, hogy teljes egységben élnénk a Földdel és egymással, inkább azon alapszik, hogy módszeresen kimerítjük vagy elpusztítjuk az élet forrásait - a talajt, a vizet és a levegőt -, valamint azokat a közösségeket is, amelyek létünket ihletik, meghatározzák és megtartják. Ezt a kudarcot jelzi a virtuális világokba való menekülés és az "életminőséget javító" szerekre (hangulatjavítókra, savlekötőkre, antidepresszánsokra és stresszkezelési technikákra) való egyre nagyobb ráutaltság. Nem akarjuk vagy nem tudjuk ezt a világot otthonunkká tenni. És nem tudunk vagy nem akarunk örömteli nyugalomra lelni a közösségeinkben, az élettereinkben, a testünkben, a munkánkban. De ami talán még rosszabb, hogy gyerekek nemzedékeit neveljük arra, hogy szorongással teli életmódunkat tekintsék normálisnak.