Ne gondold, hogy hasznodra van az, ami egyszer valamikor talán arra késztet, hogy megszegd a szavadat, hogy szemérmetlen légy, hogy valakit gyûlölj, gyanúsíts, megátkozz, hogy valaki előtt alakoskodj, hogy olyat kívánj, amihez fal és takaró kell. Mert aki első helyre teszi az értelmet, a benne lakó géniuszt és az ebből fakadó erény szent szolgálatát, az nem csinál semmiből tragédiát, nem sóhajtozik, nem keresi sem a magányt, sem az embersûrût. Élni fog - s ez a legfontosabb! - anélkül, hogy az élethez ragaszkodnék, vagy eltaszítaná magától. A legcsekélyebb aggodalmat sem okozza neki, hogy lelke hosszabb vagy rövidebb időre van-e összekötve porhüvelyével. S ha már most mennie kell, olyan könnyû lélekkel távozik, mintha valami más dolga akadna, amit tisztesen, sőt méltósággal lehet elintézni. Csak attól az egytől óvakodik egész életen át, hogy értelme valami olyan ügybe bonyolódjék, ami méltatlan volna egy eszes, közösségi életre született lényhez.