Ugrás a tartalomra
Addig mondják, hogy ostoba vagyok, míg kezdem nem érteni a leckét; addig mondják, hogy gyáva vagyok, míg valóban félni kezdek; addig mondják, hogy bûnös vagyok, míg kezdem fölfedezni magamban a "bûnös gondolatokat" - sőt néha már piszkos kis tettekre is elszánom magamat. Megállítani pedig ezt a torzító folyamatot igen nehéz, mert ha elhatározom, hogy egy rosszindulatú kritika ne hasson rám, a puszta önvédelem is rengeteg energiát emészt föl, arról nem is szólva, hogy aki túlságosan el van foglalva önmaga megvédésével, az nem képes igazi önismerettel foglalkozni - nem tud saját magának igazságos bírája lenni. Ha mások bántanak, nem marad erőm benső háborúm megvívásához. Az ártatlan áldozat szerepébe merevedek, és természetesen visszagyûlölök. Vagyis gyûlölködő leszek magam is.
Kapcsolódó idézetek
-
Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.
Márai Sándor
-
Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.
Charlotte Bronte
-
Ne felelj meg a bolondnak az ő bolondsága szerint, hogy ne légy te is ő hozzá hasonlatos.
Biblia
-
Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele.
Antoine de Saint-Exupéry
-
Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele.
Antoine de Saint-Exupéry
-
Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet.
Charles Haddon Spurgeon
-
Mindenkinek jogában áll hülyének lenni, de te bántóan visszaélsz a lehetőséggel!
Vavyan Fable
-
A hülyeség nem pók, mégis behálózza a világot.
-
Az élet túl rövid - vagy túl hosszú - ahhoz, hogy megengedhessem magamnak, hogy ilyen pocsékul éljem le.
Paulo Coelho
-
Ha az összes barátom leugrik egy hídról,
én nem ugrom velük.
Lent várok, hogy elkaphassam õket!
Tim McGraw
-
Könnyebben elviseltem volna, ha megöl ebben a pillanatban, mintsem egyujjnyival is távolabb kerüljek tőle.
Stephenie Meyer
-
Csak egyszer vagyunk fiatalok, utána más mentséget kell keresnünk.
Oscar Wilde
-
A lustaság nem más, mint pihenés elfáradás előtt.
Jules Renard
-
Jobb egy pillanatig gyávának lenni, mint halottnak életünk végéig.