Megismertem a holnapot: terád hasonlított, terád, miránk - lobogott és nyugodt volt, mint a láng, - s mint a mi éjszakánk, amelyen megéreztük forró és röpítő és egybeforró embersorsunkat, a szerelmet, - én azt, hogy hiába ölellek, te azt, hogy hiába ölelsz, ha nincsen más, csak ez a perc, hogyha mögötte meg nem érzed és meg nem érzem az egészet.