Minél nagyobb terhelés alá kerülök, annál nagyobb az esélye annak, hogy fekete-fehér mûködésmóddal próbálok szabadulni a rossztól, amit belül élek át. Ez azt jelenti, hogy akkor járok jól, ha elég érett vagyok, ha bírom a belső feszültséget és az ambivalenciákat. Vagyis elfogadom, hogy képes vagyok egyszerre szeretni és gyûlölni. Egyszerre tartalak jónak és rossznak. Egyszerre haragszom és félek. Egyszerre akarom a vesztedet és a javadat. Egyszerre akarok veled lenni, és távol kerülni tőled. Amikor képes vagyok elviselni ezeket a kettősségeket, akkor vagyok a személyiségemnek egy olyan talaján, amelyen a megbocsátás lehetségessé válik. Ha valaki az átélt és megtapasztalt rosszal kapcsolatban nem tud ezekben az ambivalenciákban gondolkodni, akkor az nem azt jelenti, hogy őt olyan sérelem érte, ami megbocsáthatatlan, hanem azt, hogy ő a sérelmet nem képes megbocsátani.