Ugrás a tartalomra
A 21. század tanára sok mindent tud, de amiben igazán járatos, az a gyerek. A gyerekkel való bánásmód. A szociális érzék. A konfliktuskezelés.
Kapcsolódó idézetek
-
A gyerekek sok mindent tudnak, néha a legfurcsább dolgokkal is tisztában vannak. A gyerekeknek nagyon jó érzékük van. Sokat látnak, sokat megértenek, ha ritkán is beszélnek róla. Sokat tudnak, amit a felnőttek nem vesznek észre.
Agatha Christie
-
Majdnem mindegy, hogy valaki a szaktudását konkrétan milyen területen szerezte, azt élete folyamán úgyis néhányszor valami egészen másba kell konvertálnia gyorsan változó korunkban. A 21. századi oktatás lényege egy jó minőségû alaptudás megszerzése valamiben és a konvertálás képességének kialakítása.
Mérő László
-
A tanár, aki osztályát a büntetésektől való félelemmel kormányozza, az egyik leghatásosabb befolyást gyakorolja a gyerekre, hogy az ellentmondásos viszonyban legyen a társadalommal. Taníthatja a gyerekeket pontosságra az aritmetikán keresztül, a gondolatok kifejezését az olvasáson keresztül, de nem taníthat társadalmi felelősségtudatot a történelem és a földrajz tanításával, azt akarván bizonyítani, hogy a köztársaság jobb, mint az önkényuralom, anélkül, hogy az osztályteremben ne köztársaság lenne, hanem önkényuralom.
-
A jó tanítás interaktív, egyénileg vonja be a gyereket a folyamatba, s minden érzékre hat, vagyis megfelel a gyerek személyiségének.
Malcolm Gladwell
-
A XXI. századi pedagógia már nem egy adott világnézetre vagy erkölcsre neveli a gyereket, hanem feltárja előtte a lehetőségeket és hagyja dönteni.
-
Csak a jó minőségû tanár lehet mesterré, csak az a tanár, aki maga is élvezi, amit csinál, akinek a számára a tanítás, az együttlét a gyerekekkel, a világra való rácsodálkozás élmény és öröm. Aki nem a biztos, egyetlen válaszokat tudja, hanem akit a bizonytalan sokféleség csábít állandó továbbkutatásra.
Vekerdy Tamás
-
A tanár alapjában véve arra is tanítani akar, ami kívül esik tantárgyának keretein. Erkölcs, elvhûség, világnézet - mindegy, minek nevezzük.
Akutagava Rjúnoszuke
-
Hiába jeles matematikus valaki, ha nincs türelme a gyerekekhez, nem biztos, hogy jobb tanár lesz, mint az, aki közepesen végzett, de a középiskolai anyagot jól tudja s van érzéke ahhoz, hogyan kell bánni a gyerekekkel.
-
Meggyőződésem, hogy szinte minden tanulható. Még olyan dolgok is, mint a szeretet kezelése. Maga az érzelem persze nem, de azt megélni, arra vigyázni, azt kifejezni, az tanulható.
Pataki Ági
-
A jó tanár szerintem örül annak, ha tanítványai sikeresek, annak is, ha felülmúlják őt. Nem beszélve arról, ami sokkal nehezebb: őszintén örülni a tanártársak, például a fiatal kollégák tehetségének, sikerének.