Ugrás a tartalomra
A béke nem úgy jön, hogy kántáljuk a szót, mint valami misztikus varázsigét. Abból a szüntelen éberségből fakad, amelyet a nyugati szövetségesek közel két generáción keresztül fenntartottak.
Kapcsolódó idézetek
-
A béke sosem a bürokraták döntéseiből származik. Ha békét akarsz, engedd, hogy az emberek kereskedjenek egymással, miként évezredek óta teszik. A végén kénytelenek lesznek kitalálni valamilyen megoldást.
Nassim Nicholas Taleb
-
A béke nem abban áll, hogy az ember megpróbál kikerülni dolgokat. Hanem abban, hogy úgy dönt, hogy úgy éli az életét, hogy közben az életben természetesen fellelhető káosz veszi körül, és a káosz közepette képes nyugalmat érezni a szíve mélyén.
-
A legtöbben azt állítják, hogy "békét" szeretnének, de közben nem igazán tudják, hogy ez mit jelent. A béke nem hullik csak úgy ránk az égből. A béke egy mozaik, aminek darabkáit az egymással és a bolygóval való napi interakcióink alkotják.
Mark Boyle
-
A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait kielégíteni,
hanem csak az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan
özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan
töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba.
Bhagavad-gíta
-
A béke arra való, hogy az ellenfelek elfelejtsék haragjukat. A harag átmenet, a béke állandó.
G. Hajnóczy Rózsa
-
A béke nem olyasmi, amit felfoghatunk az elménkkel, hanem meg kell tapasztalnunk a szívünkben. Amint meg szeretnéd ragadni, elszáll; amint le akarod írni szavakkal, rögtön tovaszáll, akár a szél. Mégis mindenki érezte már valahol a valóságosságát, tapasztalta csábító illatát.
-
Az igazi és tartós győzelem a béke, nem pedig a háború győzelme.
Ralph Waldo Emerson
-
Amikor megtaláljuk magunkban a békét, az én békéjét, akkor körülöttünk is kialakul ez a békés állapot. Nagyon fontos, hogy mi magunk ott belül tudjuk, felismerjük, hogy a belső békénket nekünk kell megtalálnunk, ne várjuk kívülről a segítséget, ne higgyük, hogy egyszer csak majd magától lesz olyan, hogy világbéke, hanem fel kell ismernünk az erőnket, és hogy mi a mi szerepünk a világbéke elérésében.
-
Ha békét akarunk, akkor bennünk is békének kell lennie, nem elég csak beszélni róla.
Daniel Gottlieb
-
A béke olyan, mint minden nagyon jó az életben: nem tart sokáig. Egy illúzió, amit egy pillanat alatt meg lehet szakítani, és ami ezután örökre elvész.
Leigh Bardugo