Téma
Bátorság próbája idézetek
-
Európa középső és északi részeinek államalakulásai éppen befejezésükhöz közeledtek, amikor a Magyar-medencében is megjelent olyan nép, amely államalakításra képes volt. Az ókorban és a középkor elején nem volt képes itt konszolidált, egységes állam alakulni kelet nyughatatlan népmozgalmai miatt. Magyaroknak kellett jönni, hogy végre kialakuljon az egységes állam. Cholnoky Jenő
-
Civilizációnk és hosszú távon persze egész fajunk a végéhez közeledik, és bár a többség nyilván úgy gondolja, hogy száz év múlva még él majd ember ezen a bolygón, és valamilyen formában három-ötszáz év is könnyen elképzelhető, legalábbis bizonyos régiókban, de ezer év? Tízezer? Nevetséges, miért is képzeljük? (...) És ez szabadságot ad nekünk. Vigaszt nyújt. Nincsenek környezeti problémák, nincs éghajlati válság, nem pusztul a Föld. Ami van, vagy volt, az csak egy emlősfaj, amely annyira elszaporodott, hogy végül összeomlást okozott az összes ökoszisztémában, amelytől az élete függött, ezáltal pedig kollektív öngyilkosságot követett el, és persze szomorú, hogy történetesen ehhez a bizonyos fajhoz tartozunk, de ez néhány millió év múlva, kozmikus vagy evolúciós szempontból teljesen lényegtelen lesz. Egyáltalán nem számít. Jens Liljestrand
-
Századunk fehér-ember-civilizácíójában a folyóknak, a tengereknek, a levegőnek, a földnek átadott salakanyagok jelentős hányadát a talaj képtelen lebontani. Ez az anyag nem bomló hulladék. Egy része súlyosan mérgező anyagokból áll, melyek gondatlanságból bekerülnek a természetes körforgásba, és ott beláthatatlan pusztítást visznek véghez. A mérgezett hulladék a fehér ember és kultúrájának adománya a Föld számára, maradandó hozzájárulása a bolygó életéhez. Igazi hagyaték, örökre szól. Werner Pieper
-
A természet bárminemû leeső, elhalt, szerepét már nem betöltő szerves anyagból előállít valami újat. Ez az átalakulás - hulladék-újrahasznosítás, ha úgy tetszik - pedig igen kicsi földrajzi területen belül zajlik le. Az energiafaló oda-vissza szállítás hiba volna. Ha mégis távolabbi pontra kell juttatni valamit, akkor a természetben erre csakis valamilyen energiatakarékos módszer jöhet szóba, például szelek szárnyán repülve, vagy az állatok bundájába kapaszkodva teheti meg az utat, aminek ez a rendeltetése. Nincs hatékonyabb, mint a természet!
-
Szeretném tudni, hogy miért csak a Földön alakult ki az élet és a fejlett civilizáció? Szeretném megismerni az ösztönök törvényeit, azt a sok titkot, ami a természetben van, hogyan alakul ki az állatvilágban a jóság és a gonoszság. Nem arra gondolok, hogy az erősebb felfalja a gyengébbet, hanem arra, amikor a gyengébb rafinált gonosz ötlettel elpusztítja a nála látszólag erősebb ellenfelét, s azzal azt bizonyítja, hogy a gyenge is lehet erős. Berkesi András
-
Viszonylag kevéssé ismert tény, hogy egyetlen év leforgása alatt körülbelül húszmillió levelet kézbesítenek halottaknak. Az ember - a bánatos özvegyek és a lehetséges örökösök - elfelejtik értesíteni a postát, nem mondják le a lapelőfizetést, nem értesítik a távoli barátokat, nem fizetik a kölcsönkönyvtári büntetést. Ez a húszmillió ismertető, bankkimutatás, hitelkártya, szerelmes levél, reklám, üdvözlőkártya, pletyka és számla, amely napról napra a lábtörlőre vagy parkettára hullik, amit egy laza mozdulattal a korlátba vagy a levélládába gyömöszölnek, lépcsőházakban gyûlik, senki által nem háborgatottan verandákon és lépcsőkön halmozódik, és sosem jut el a címzetthez. A halottak fütyülnek rá. És ami ennél is fontosabb, az élők is. Az élőket csak kisszerû problémáik izgatják, és nincsenek tudatában, hogy a közelben egy csoda megy végbe. A halottak újra életre kelnek. Joanne Harris
-
Ha igazán hosszú életû állatokat akarunk találni, akkor a tengerben kell keresgélnünk. Ha azonban hosszú életû emlősöket keresünk a saját környezetünkben, a szárazföldön, nem a szavannán, és nem is a fák tetején kell kutakodnunk. A leghosszabb életû szárazföldi emlősök ugyanis idősotthonokban élnek. Nicklas Brendborg
-
Az Alpok egyik részén Ausztriában, amit Semmeringnek hívnak, lehetetlenül meredek és rendkívül magas hegyek vannak. Építettek itt egy vasutat, ami összeköti Bécset Velencével. Megépítették a síneket, még mielőtt létezett volna az út megtételére alkalmas vonat. Megépítették, mert tudták, hogy egy napon megérkezik.
-
Ahogy meghagyunk egy darabka erdőt a vadembereknek, hogy ott vadásszanak és halásszanak, úgy egy magasabb rendű civilizáció esetleg meghagyhat egy darabka ipartelepet azok számára, akik még mindig az intellektuális kiskorúság stádiumában vannak, és tényleg arra kíváncsiak, hogyan forognak körbe-körbe a kerekek. Gilbert Keith Chesterton
-
Sok sziget még mindig néhány európai állam, Hollandia, az Egyesült Királyság és Franciaország része. Ezek olyanok, mint a gyarmatosítás ünnepe után ottmaradt konfettik, amelyeket még nem takarítottak fel, és ott fekszenek a világ minden sarkában. Apró európai előőrsök ezer kilométerekre az anyaországtól. Milo van Bokkum