Ugrás a tartalomra
A cél olyan dolog, amit el akarok érni, és tőlem függ, hogy elérem-e. A vágy olyan dolog, amit el akarok érni, de nem tőlem függ, hogy el tudom-e érni.
Kapcsolódó idézetek
-
A vágyakozás kitartó, folyamatosan fennálló érzés valami iránt, amit nemigen tudsz megszerezni, vagy amit elérhetetlennek ítélsz. Ha úgy gondolod, hogy még fennáll az esélye, hogy eléred, a vágyódást remény színezi meg. Ha elérhetetlennek tartod, a vágyódás reménytelenségbe süpped.
-
A vágyak nem azonosak a kívánságokkal. A kívánságban van akarat, tett és tudás; amit az ember valóban kíván, azt meg is teszi. Ha valamire vágyunk, de nem tesszük meg mindazt, amire a vágy teljesüléséhez szükség lenne, ez azt jelenti, hogy noha vágyunk rá, valójában nem kívánjuk a dolgot. Az igazi kívánságok tehát mindig teljesülnek, mégis rendszerint olyan közérzettel élünk, mintha minden a vágyaink ellenére történne.
-
A vágyat gyakorta összetévesztik a szerelemmel. Az igazat megvallva, nem lehet megmondani, mi a különbség a kettő között. Mindenki saját maga fogalmazza meg, mit ért szerelem alatt - ez az érzés éppen olyan sokféle, mint maguk az emberek.
-
Amikor olyan nagy dologra vágysz, amit elérhetetlennek érzel, akkor az még nem készül valóra válni. Amikor úgy érzed, minden amellett szól, hogy nem jöhet más, mint vágyad beteljesülése, az hamarosan be is fog következni.
-
Amit elértél, már nem a tied.
Nem akarok elérni semmit:
nem akarom, hogy ne legyen mire vágynom.
Szilágyi Domokos
-
A vágy paradox dolog. Minél nagyobb bennem a vágy, annál elérhetetlenebbé válik a nő. És amikor megkapja az ember, a vágy tárgya értéktelenné válik.
Katja Kettu
-
A vágy gyakran nagyon kegyetlen tud lenni. Ha a vágyam vezet, nagyon kegyetlen tudok lenni. A vágy néha elpusztítja a tárgyát. A szeretet arra való, hogy az ember megfékezze a vágyát egy kicsit, legalább annyira, hogy ne pusztítsa el azt, akire vágyik. A vágy és a szeretet mindig játszik egymással. A vágy mindent akar, a szeretet pedig azt mondja, vigyázz, nehogy elpusztítsd azt, amire vágysz.
Feldmár András
-
A vágy nem más, mint mohóság az "egyre több" után. A vágy elégedetlenség, elégedetlenség azzal, ami van: a jelennel. Ezért az elégedettséget jövőbeni reményeidben kezded keresni. A ma üres, ezért csak a holnap reményei között tudsz élni. Reméled, hogy a holnap majd hoz valamit... Annak ellenére, hogy rengeteg holnap eljött és elmúlt már - és azt a valamit sosem hozta el -, te még mindig reménytelenül reménykedsz.
Osho
-
Megkapni, amit akarsz, az a siker. Akarni, amit kapsz, az a boldogság.
Dale Carnegie
-
A vágy egészen más, mint a szerelem. Összekapcsolódnak, mégis nagyon különböznek.