Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A vágyat gyakorta összetévesztik a szerelemmel. Az igazat megvallva, nem lehet megmondani, mi a különbség a kettő között. Mindenki saját maga fogalmazza meg, mit ért szerelem alatt - ez az érzés éppen olyan sokféle, mint maguk az emberek.

🤲 Elfogadás 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A férfi és a nő egyaránt mást és mást ért a szerelem fogalmán - és mindkét nemnél a szerelem föltételei közé tartozik, hogy az egyik nem a másiktól nem ugyanazt az érzést várja, a szerelemnek nem ugyanazt a "fogalmát". Friedrich Nietzsche
  2. Ha most megkérdezném, mi a szerelem, lefogadom, hogy legalább tízféle definíciót hallanék, és valószínûleg mind igaz lenne, de egyik sem közelítené meg azt, amit jelent. A szerelemről nem lehet beszélni, azt érezni kell. Nikodém Vanda
  3. Az emberi érzelmek olyan összetettek, hogy gyakran kerüljük szavakba foglalásukat. Nem akarjuk elveszíteni érzelmeink erejét és varázsát, gyakran ezért nem kívánjuk kimondani, amit valójában akarunk. Egy kimondatlan vágy valóra válása nagyon különbözik a kimondott kérés teljesülésétől. A szerelem azt jelenti, hogy nem kell olyan sokat beszélnünk.
  4. A vágy egészen más, mint a szerelem. Összekapcsolódnak, mégis nagyon különböznek.
  5. Amikor az ember nőkről beszél, úgy fogalmaz, mintha a szerelem és a vágy két különálló dolog lenne - s a nők, akik gyakran szeretnek minket s esetenként kívánnak, ugyanezt az elmeszüleményt követik. A helyzet az, hogy a dolog ugyanaz, csupán különböző szempontok szerint. Gene Wolfe
  6. A szerelem fogalma tág, számtalan érzelem belefér, s majdnem mind megteszi, ha a cél: elvonni a figyelmet a valódiról, az egyetlenről, a tökéletesről, a szerelemről. Ruth Rendell
  7. A szerelem nem mindenkinek jelenti ugyanazt. Annyiféle szerelem van, ahányféle ember. Laurell Kaye Hamilton
  8. Amikor az ember először szeret bele valakibe, lehet, hogy nem is tudja, hogy amit érez, az szerelem. Még olyan is van, aki összetéveszti az influenzával. Cecily von Ziegesar
  9. Minden igaz szerelem nem remélt változásokat hoz. A szerelem egyfajta időszámítás. Ha a "szerelem előtt", és a "szerelem után" ugyanazok az emberek maradunk, az azt jelenti, hogy nem szerettünk igazán. Ha szeretsz valakit, a legnagyobb dolog, amit megtehetsz érte, hogy megváltozol! Elif Safak
  10. A vágy gyakran nagyon kegyetlen tud lenni. Ha a vágyam vezet, nagyon kegyetlen tudok lenni. A vágy néha elpusztítja a tárgyát. A szeretet arra való, hogy az ember megfékezze a vágyát egy kicsit, legalább annyira, hogy ne pusztítsa el azt, akire vágyik. A vágy és a szeretet mindig játszik egymással. A vágy mindent akar, a szeretet pedig azt mondja, vigyázz, nehogy elpusztítsd azt, amire vágysz. Feldmár András
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat