Ugrás a tartalomra
A célkitûzéseknek nyilvánosaknak kell lenniük. A titkos célok nem motiválnak. Az kell, hogy szégyenkezzünk a kudarc miatt és hogy megrójanak - vagy pedig megdicsérjenek és megjutalmazzanak, ha sikert érünk el. Tegyük hát közhírré céljainkat, és kössük őket forrón áhított jutalmakhoz, amelyeket csak siker esetén kaphatunk meg.
Kapcsolódó idézetek
-
Ne hagyjuk, hogy mások írják elő nekünk, hogy mit kell tennünk a siker érdekében, ugyanis nekik fogalmuk sincs róla, hogy számunkra mit takar a siker. Nekünk azonban mindenképpen tisztáznunk kell ezt önmagunkban, hogy hatékonyan tudjunk haladni a céljaink felé.
-
Ne akarj sikeres lenni - minél inkább célul tûzöd ki a sikert, annál biztosabban elkerül. A sikert nem lehet üldözőbe venni, ahogy a boldogságot sem: a sikernek magának mintegy mellékhatásként, önkéntelenül kell jelentkeznie, mikor az ember valamely önmagánál nagyobb ügynek szenteli magát.
Viktor Emil Frankl
-
Leginkább akkor irigylünk valakit a sikereiért, amikor alig tudunk valamit arról, hogyan jutott el odáig. Ha a média kicsit jóindulatúbb lenne, nem mitikus tényekként tárná elénk mások eredményeit, nem sajnálná az időt és az energiát, hogy alaposan kivesézze, pontosan milyen áldozatokat kellett meghozni az eredményekért. A sikert sikerre halmozók történeteit olyan esettanulmányokként mutatná be, amelyeket megérthetünk és a gyakorlatban követhetünk.
Alain De Botton
-
A kudarc természetesen nem örömteli. Sokkal jobb a sikereinkről mesélni. Ám a kudarc álruhás lehetőség is lehet. Arra kényszerít, hogy újraértékeljük céljainkat és prioritásainkat, és gyakran nagyobb sebességgel hajtanak minket előre, mint a folyamatos siker.
Tina Seelig
-
A vágyairól mindenki tud beszélni, ahogy a terveiről is. Az eredményeiről csak kevesen. Közéjük kell tartozni. Az a cél, szóval munkára!
-
Azt mindig elfelejtjük, hogy milyen jó érzés, ha egyszer végre kiderülnek a titkaink. Akár jó, akár rossz, de legalább kiderül, ha tetszik, ha nem, és ha a titkod egyszer kiderül, már nem kell többé mögé bújnod. Az a baj a titkokkal, hogy mikor uralni véled őket, elszabadulnak.
-
Ha nem egyértelmû, hogy jobb-e egy titkot megőrizni vagy felfedni, ne csak arra az információra fókuszáljunk, amit visszatartunk mások elől. Gondoljunk arra is, hogy ezzel mit segítünk elő, legyen az például egy szerettünk érzelmi egészsége, a csoportunk belső harmóniája vagy bármi más. Ha valaki másnak az érdekeit szívünkön viselve őrizzük meg a titkot még akkor is, ha dilemmát okoz nekünk, tudatosítsuk magunkban, hogy egy másik ember érdekeit helyeztük a sajátjaink elé. Ebben semmi hiteltelenség nincs.
Michael Slepian
-
Az emberek, ha sikert érnek el, azt hiszik, onnantól mindig tudni fogják, mit kell tenniük. Ha hibázunk, és egy program megbukik, nyitottabbak leszünk a változtatásra, míg ha sikeresek vagyunk, akkor jóval kevésbé akarunk a bevált recepten változtatni. Nehéz megérteni, hogy mindkét esetben ugyanannyira szükséges a változtatás. A siker tulajdonképpen csak azt jelenti, hogy még keményebben meg kell dolgozni a továbbfejlődésért.
Ed Catmull
-
Talán éppen azért olyan nehéz titkot tartani, mert a titkolózás ellentétes azon emberi késztetésünkkel, hogy az élményeinket másokkal is megosszuk. Emiatt pedig nem minden titok marad titok.
Michael Slepian
-
Valahányszor elértük a célt, úgy találjuk, hogy nem is olyan izgalmas, mégis azonnal ráhajtunk, hogy elérjük a következő, az utána következő és az az utáni következő célt. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a célok nem számítanak. Nagyon is számítanak, már csak azért is, mert miközben elérni igyekszünk a célokat, fejlődünk, s végül bölcsebbé, boldogabbá válunk, satöbbi. Ha elrontunk valamit, attól szerencsétlenek, dühösek, zavartak leszünk. A cél tehát jót tesz, és használ nekünk, már csak azért is, mert jótékony fejlődést biztosít. Ám ettől eltekintve is, a folyamat az, ami igazán fontos.