Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A dolog lényege, azt hiszem, hogy ne úgy gondoljunk a halálra, mint valaminek a végére, hanem inkább úgy, mint a költségcsökkentés egészen hatékony módjára.

☀️ Augusztus 🎉 Extrovertáltság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A végső célunk mégsem a jó halál, hanem a legvégéig jó élet. Atul Gawande
  2. Nem az a fontos, hogyan hal meg az ember, hanem az, hogy hogyan él. Samuel Johnson
  3. A halálban, legalábbis a hagyományos értelemben vett halálban nincs semmi rossz. Sőt. Személyes véleményem szerint az teszi oly értékessé az életet, hogy vége van.
  4. Igazából csakis a halál hatékony. Az egészségügyi ellátás hatékonyságának szemszögéből az élet egyáltalán nem költséghatékony.
  5. Ne azzal foglalkozz, hogy mi lesz, ha meghalsz. Azzal foglalkozz, hogy mit tudsz tenni addig, míg élsz. Szabó Péter
  6. Bár nem hiszek a halál utáni életben, abban nagyon is hiszek, hogy a halálunk előtt a lehető legtöbbet ki kell hoznunk a rendelkezésünkre álló időből. Meik Wiking
  7. Nem arról van szó, hogy miért akarok meghalni, hanem arról, hogy minek éljek tovább.
  8. A siker érdekében meg kell hozni bizonyos áldozatokat, amiket nem feltétlenül negatívan kell felfogni. Én inkább úgy tekintek rájuk, mint befektetett energiára, ami később teljes mértékben megtérül.
  9. Az ember életének van értelme, nem a halálának. George R. R. Martin
  10. Az a lényeg, hogy nem az a lényeg, hogy az ember mindig megkeresse a rosszat, hanem a jót meglátni. Jól van az. Hartay Csaba
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat