Ugrás a tartalomra
A felejtés nem a történelem bûne: a történelem vak, öntudattalan. A felejtés az emberek bûne, akik a történelmet csinálják. Az embereknek van rá jó okuk, hogy kiválogassák vagy eltüntessék az emlékeiket, és nem szeretik, ha szót kérnek azok, akiket szeretnének elfelejteni.
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak történetek, amik a felejtésnek esnek áldozatul. Amiket nem a természet pusztít el, hanem az ember, azzal, hogy elrejti mások elől. Elássa. Földet szór rá. Titkolja. De a titkok kérdéseket vetnek fel, és minden egyes kérdés újabb titkot szül.
Bauer Barbara
-
Ez a baj a történelemmel (...). Ürügyként használják fel mindenhez, pedig a történelem semmihez sem adhat felmentést. Semmit sem magyaráz meg. Ami van, az van, és amit az ember tesz, azért ő maga a felelős.
Janne Teller
-
A történelem az egyének cselekedeteinek összessége, habár tetteink pillanatában egyikünk sincs tudatában, hogy történelmet írunk.
-
A történelemnek olykor kihagy az emlékezete. Érdekes módon gyakran kifejezetten jelentős tényekről is elfeledkezik, holott épp az lenne a kötelessége, hogy ezeket örökítse meg.
-
Akik nem törődnek a múlttal, hajlamosak újra elkövetni a hibáit, míg akik a múltban ragadtak, mit sem szeretnének jobban, mint átélni azt ismét. De az emlékek, akárcsak a fotók, idővel elhalványulnak.
-
Az emlék a felejtés egyik formája. Megtehetjük, hogy szorgalmasan, állandóan naplót vezetünk, feljegyzünk minden eseményt. Egy szép nap, amikor újraolvassuk feljegyzéseinket, ráébredünk, hogy egyetlen konkrét képet sem tudunk felidézni. És ami ennél is rosszabb: a képzelet nem tud emlékezetünk segítségére sietni és rekonstruálni azt, amit elfelejtettünk. Mert a jelen, a jelen konkrétuma, mint megvizsgálandó jelenség, mint struktúra, ismeretlen bolygó a számunkra; sem emlékezetünkben megőrizni nem tudjuk tehát, sem a képzelettel rekonstruálni. Úgy halunk meg, hogy nem tudjuk, mit éltünk meg.
Milan Kundera
-
Az emberek maguk csinálják történelmüket, de nem szabadon, nem maguk választotta, hanem közvetlenül készen talált, adott és örökölt körülmények között csinálják.
Karl Marx
-
A történelem igazi humán tudomány. A történelemnek vannak emberi szempontjai: ki lehet belőle domborítani ezt is, azt is. A történetírásban (ez benne az érdekes!) ugyanazt az eseménysort elő lehet adni diadalként és tragédiaként, és ott természetes, hogy más-más történészek ellenkező előjellel adják elő ugyanannak a korszaknak a történelmét.
Nádasdy Ádám
-
A történelem halhatatlansága szükségszerûen nem a múlttól, hanem a jövő emlékezetétől függ, mert a múlt csak akkor létezik, ha a jövő nemzedékek emlékeznek még rá. Tehát történelem csak akkor van, ha azt a következő nemzedék megismeri.
Janne Teller
-
Azt hiszem, az emberek szeretnek vissza-visszatérni a régi gondolataikhoz. (...) Nem mindig mi határozzuk meg, hogy mire emlékezünk, és mit felejtünk el. Olykor olyasmi jut eszünkbe, amire egyáltalán nem szívesen emlékezünk vissza.
Jostein Gaarder