A felnőtt élet kapujában, tizennyolc évesen sokan indulunk a világ megváltásának szándékával. Küzdünk, verekszünk, tanulunk, tudással vértezzük fel magunkat, majd jó ideig szégyelljük letenni a magunkra vállalt terhet. Ahogyan fogynak éveink, úgy világosodik meg előttünk, hogy a dolgok összefüggésrendszere mennyire bonyolult.

Kapcsolódó idézetek

1. Nagyon sok fiatal érzi azt, hogy már ott áll a felnőttség kapujában, és hirtelen döntenie kell, mihez kezdjen az életével. Ilyenkor sokan hibás döntést hoznak, és utána hamar érezni kezdik, hogy amit választottak, az igazából nem az ő világuk. Sok ember nem azt a munkát végzi, és nem azt az életet éli, amit valójában szeretne. Törőcsik Franciska
2. Tizennyolc évesen baj, ha valakinek nincsenek forradalmi gondolatai, de ötvenkét évesen már régen rájössz, hogy mindenkinek magát kell megváltoztatnia, és akkor megváltozik a világ is. Legfeljebb csak segíthetünk egymásnak, annak, akiben megvan az igény a fejlődésre.
3. Eljön egy pont az életünkben, amikor hivatalosan felnőtté válunk. Elég idősek leszünk, hogy szavazzunk, igyunk és más felnőttes dolgokban vegyünk részt. Hirtelen elvárják, hogy felelősségteljesek legyünk. Komolyak, felnőttek. Megnövünk, megöregszünk, de felnövünk-e valaha is? Valahogy felnövünk, családunk lesz, férjhez megyünk, elválunk, de többnyire ugyanazok a problémáink, mint tizenöt évesen. Mindegy, mennyit növünk vagy öregszünk, akkor is örökké botladozunk, örökké keresgélünk.
4. Mindannyiunk életében eljön a pont, amikor felnőtté kell válnunk, csak nem tudjuk, hogy ez mikor következik be. Van, akinél 18 évesen, van, akinél 40 évesen, de egyszer eljön.
5. Húszéves korában az ember racionalista. Bízik az elme és a dialektika mindenhatóságában, és éppen ezért, ha jobb lélek lakik benne, hajlandó Krisztusban is megbecsülni a tanítót. Harminc éves korában - mindig az ember életútjának átlagállomásairól szólok - jő a megemberesedés, a teljesség vágya, és akkor sokan rátalálnak Krisztusra, a nagy átalakítóra és királyra. Csak az élet felén túl, úgy negyven éves kora körül és még később ébred az ember a tulajdon megélés megrázó erejével bûntudatra; és akkor kezdi lelke legmélyéből áhítani és érteni Krisztusban a Megváltót. Schütz Antal
6. Furcsa, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire másképpen gondolkodik a sorsról és a végzetről. Fiatalon még meg vagyunk győződve arról, hogy az élet csupa választási lehetőség. Ott állunk megannyi ajtó előtt, kinyitunk egyet, mögötte még több ajtó, ott is választunk egyet és így tovább. De nemcsak azt választjuk ki, hogy mihez akarunk kezdeni, hanem azt is, hogy mivé akarunk válni. És igazából még az sem zavar, ha hangos csattanással időről időre bezárul mögöttünk egy ajtó. Ahogyan az sem, hogy az ajtók közül sok ugyanoda vezet, ahová történetesen egy másik is. És az sem baj, ha az ajtó zárva van, hiszen ott van a többi, lehet újra próbálkozni. Az, hogy a választási lehetőség csupán illúzió, fel sem merül bennünk, hiszen csak azt akarjuk megtudni, hogy mi van az ajtó mögött, a mögött, amiről azt reméljük, hogy közelebb visz a titok nyitjához. Amíg ifjú az ember, így tekint az életre. Aztán valamikor, amikor az ember nagyjából az élete feléhez ér, megváltozik. Kétségek, csalódások, kudarcok, felesleges ismétlődések veszik át a kíváncsiság helyét. Lassan kezdjük felfogni, hogy már több ajtó van zárva előttünk, mint ahányon még benyithatunk. Egyre többet tekintünk hátra, ahelyett, hogy előre néznénk. Ami eddig jelentéktelen volt, annak hirtelen óriási súlya lesz. Richard Russo
7. Mi már nem vagyunk ifjúság. Nem akarjuk többé megostromolni a világot. Menekülők vagyunk. Menekülünk önmagunk elől. Az életünk elől. Tizennyolc esztendősek voltunk, s kezdtük szeretni a világot és az életet; és lövöldöznünk kellett rá. Erich Maria Remarque
8. Milyen furcsa, hogy amíg gyerekek vagyunk, fel akarunk nőni, szinte érezzük a kényszert, hogy megmutassuk a világnak, mire is visszük majd. Aztán amikor már a felnőtt életbe vágunk bele, hiányzik a felelőtlen lét. Borsa Brown
9. Számomra a felnőttség azt jelenti: készen állsz vállalni a felelősséget saját helyzetedért és tetteidért. Ha saját életemért, helyzetemért és körülményeimért vállalom a felelősséget, megtanulhatom, hogy nem annyira (de)formáló tényezőkként, mint inkább tanulnivalókként fogadjam el azokat. Minden, amit az élet elém hoz, tananyag lehet számomra. Nem mindig tudom saját magam meghatározni, mit hoz elém az élet, és mivel kerülök szembe; azt viszont megválaszthatom, hogy egy adott helyzetben maradok-e, vagy továbblépek. Ha pedig néhány esetben mégsem dönthetek magam arról, hogy maradok-e, vagy továbblépek, akkor még mindig választhatok aközött, hogy folytonosan szembeszegülök-e a helyzettel, vagy elfogadom és tanulok belőle. Te is választhatsz, hogy gyermekként vagy felnőttként akarod-e élni az életed.
10. Az ember ifjú korában arra törekszik, hogy minél pontosabb, határozottabb, tisztább világképe legyen. Érett fővel már azon munkálkodik, hogy megszabaduljon tőle. Balla D. Károly