Ugrás a tartalomra
A felnőttek pontosan olyanok, mint a gyerekek, csak letagadják, mert szégyellik.
Kapcsolódó idézetek
-
A sebezhető idősek ugyanúgy hazudoznak, mint a gyerekek, amikor félnek, nehogy elnáspángolják őket.
Minette Walters
-
Egyes felnőttek inkább gyermekekre hasonlítanak. Õk az igazi emberi lények.
-
Ahogyan a gyermeki butaságnak, úgy a felnőttek ostobaságának is megvannak a sajátosságai.
Clive Staples Lewis
-
A felnőttek elfeledték,
hogy ők is voltak gyermekek,
és nem szeretnek arra gondolni,
hogy ők is lesznek öregek,
mindent elfeledtek,
nem gondolnak semmire,
és észre sem veszik, hogy nem élnek.
Szilágyi Domokos
-
A gyerekek hamar felejtenek, a felnőttek lassan.
Mark Lawrence
-
A felnőttek ilyenek, nem kíváncsiak az igazságra, csak arra, amit ők érzékelnek belőle.
Grecsó Krisztián
-
Csak a gyerekek azok, akik egyes egyedül a saját tetteikért felelnek, a felnőttek azért is, amit ők okoztak.
Fredrik Backman
-
A gyerekek, akár a kutyák. Ha cseszegetik őket, azt hiszik, tényleg megérdemlik.
-
A felnőttek sokkal csúnyábban írnak, mint a gyerekek, mert őket már nem osztályozza senki.
Nógrádi Gábor
-
Inkább lennék öreg, semmint felnőtt. Minden felnőtt dühös, csak a gyerekek és az öregek nevetnek.
Fredrik Backman