Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A felnövő ember felhagy a játszással, látszólag lemond arról az örömtöbbletről, ami a játékból származik. De aki ismeri az ember lelki életét, az tudja, hogy talán semmi sem fogható ahhoz a nehézséghez, amit az örömről való lemondás jelent.

Sigmund Freud
🔮 Jövőkép 🤲 Elfogadás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Felnőni azt jelenti, hogy az ember egyre ügyesebben tud eligazodni az élet játékszabályaiban. Mert ezt is észre kell venni annak, aki fel akar nőni: az élet mindenekfölött játék. Rettentően komoly játék, nem vitás, de attól még nem kevésbé játék. Ezt a játékot úgy kell játszanunk, hogy minden izmunkat megfeszítjük a győzelemért, de mint minden játékban, itt sem csak ezért, hanem magáért a játékért is hajtunk. Sőt igazán a játék öröme számít.
  2. Felnőtt, de rá kellet jönnie, a felnőttség korántsem olyan, mint amilyennek gyermekfejjel elképzelte. Akkoriban úgy gondolta, eljön majd a nap, amikor dönt, s félreteszi játékait. De egyáltalán nem így történt - csupán az érdeklődés hunyt ki benne irántuk. A játék mind kevesebbet és kevesebbet jelentett, a gyermekkor édes emlékeire az évek pora rárakódott, s azok lassanként feledésbe merültek. Stephen King
  3. A gyermek azt gondolja, mulatság sárdarabbal játszani, de elveszti érdeklődését iránta, ha idősebb lesz. Ha szellemileg felnősz, elhagyod a világ örömeit. Paramahansza Jogananda
  4. Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy fel kell nőni a bizonytalan és nyugtalanító kihívásokhoz, le kell mondani a barátságról a felelősség kedvéért. Néha az embernek a tiszteletet kell választania, a szeretet helyett.
  5. Azt hiszem, az emberek addig érnek valamit, amíg gyerekek képesek maradni. És mi a gyerek? Kicsi ember, aki még élvezetét leli a játékban. Én már csak unatkozni tudok játék közben is. Kiveszett belőlem a gyermek egészen. Elpárolgott a képzelgés adománya, amely talán egyedül képes tetszetőssé festeni a dolgokat, az eseményeket. Nincs erőm hozzá, hogy legalább a képzeletem szülte erényekkel ruházzak fel embereket, vagy legalább csak a magam cselekedeteibe magyarázzak bele némi magasabbrendû szépséget... Szilvási Lajos
  6. Különös, hogy minden gyerek elfogadja azt, hogy egyszer csak fel kell nőni. (...) De ki döntött így? Az élet? A felnőttek? Akik egyszerûen csendben feladták önmagukat, a falovaikat, az erdőiket, a maszatos arcukat, és halkan és észrevétlenül leszoktak a nevetésről, az álmodozásról, a játékról, majd lassan elkezdtek Fifát játszani, és úgy tenni, mintha nem játszanának, végül pedig teljesen leszoktak a játékról? Ki dönt ebben? Ki döntött? Mikor felejtettek el mindent? Linn Skaber
  7. Rejtélyes valami az emberi szenvedély, és a gyermekeknél sincs ez másképp, mint a felnőtteknél. Akiket megszállt, nem találnak rá magyarázatot, akik viszont soha nem éltek át semmi ilyesmit, azok nem értik meg. Vannak emberek, akik kockára teszik az életüket, hogy meghódítsanak egy hegycsúcsot. Senki, még talán ők maguk sem tudják igazán megmagyarázni, miért. Mások tönkreteszik magukat, hogy megnyerjék a szívét egy bizonyos személynek, aki tudni sem akar róluk. Megint mások azzal pusztítják el magukat, hogy nem tudnak a gyomor örömeinek ellenállni - vagy annak, amit az ital nyújt. Egyesek minden vagyonukat odadobják, hogy szerencsejátékban nyerjenek, vagy mindent feláldoznak egy rögeszméért, ami soha nem valósul meg. Vannak, akik azt hiszik, csak akkor lennének boldogok, ha máshol élnének, mint ahol éppen vannak, s azért egész életükön át ide-oda utaznak a világban. S akadnak egynéhányan, akik nem nyugszanak addig, amíg hatalomhoz nem jutnak. Egyszóval annyiféle szenvedély létezik, ahány ember. Michael Ende
  8. Az ember játszik, nyer, játszik, veszít. Játszik. A játszás maga vonz bennünket ellenállhatatlanul. Egyik évből a másikba kockázzuk át mindazt, amit szeretünk. Hogy mit teszünk kockára, felfedi, mi értékes nekünk. Jeanette Winterson
  9. Az élet egy játszma, és hogy az illetőnek az a képessége, hogy játszmát játsszon, a szabadság és a korlátok elviseléséből áll, továbbá a célok mélyebb megértéséből, valamint a részvétellel kapcsolatos döntési szabadságból. Lafayette Ron Hubbard
  10. El kell fogadni, hogy változik az ember élete, bizonyos dolgok véget érnek, aztán újrakezdődnek vagy nem kezdődnek, más dolgok lépnek a helyébe.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat