Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Rejtélyes valami az emberi szenvedély, és a gyermekeknél sincs ez másképp, mint a felnőtteknél. Akiket megszállt, nem találnak rá magyarázatot, akik viszont soha nem éltek át semmi ilyesmit, azok nem értik meg. Vannak emberek, akik kockára teszik az életüket, hogy meghódítsanak egy hegycsúcsot. Senki, még talán ők maguk sem tudják igazán megmagyarázni, miért. Mások tönkreteszik magukat, hogy megnyerjék a szívét egy bizonyos személynek, aki tudni sem akar róluk. Megint mások azzal pusztítják el magukat, hogy nem tudnak a gyomor örömeinek ellenállni - vagy annak, amit az ital nyújt. Egyesek minden vagyonukat odadobják, hogy szerencsejátékban nyerjenek, vagy mindent feláldoznak egy rögeszméért, ami soha nem valósul meg. Vannak, akik azt hiszik, csak akkor lennének boldogok, ha máshol élnének, mint ahol éppen vannak, s azért egész életükön át ide-oda utaznak a világban. S akadnak egynéhányan, akik nem nyugszanak addig, amíg hatalomhoz nem jutnak. Egyszóval annyiféle szenvedély létezik, ahány ember.

Michael Ende
💫 Önbizalom 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mások is élnek rejtélyek között, és sohasem tudják meg az igazságot. Ez a túlélés egyik módja egy olyan világban, ahol az igazság kiderítése valakire nézve mindig veszélyes. Steven Saylor
  2. Minden ember rejtély a maga módján, mi pedig észrevétlenül veszünk el életük szövedékében, és nem mindig van kiút, amire rá kell lelni. Előfordul, hogy a rejtély rejtély marad. Kovács Krisztián
  3. Vannak rejtélyek, amelyekre soha nem derül fény. Az ember élete tovább folytatódik a tudatlanság és a félelem ellenére is, és lehet, hogy a bizonytalanságot olykor már elviselhetetlennek érzik, mégis eltûrik valahogy, amíg a szívük meg nem szûnik dobogni. Steven Saylor
  4. Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szenvedély, mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket, s aztán örökké ég, a halálig? Akármi történik is közben? S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába? Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerû, ilyen embertelen a szenvedély? S talán nem is szól személynek, csak a vágynak? Ez a kérdés. Vagy mégis személynek szól, örökké és mindig csak annak az egy és titokzatos személynek, aki lehet jó, lehet rossz, de cselekedetein és tulajdonságain nem múlik a szenvedély bensősége, mely hozzákötöz? Márai Sándor
  5. Az emberek a vagyont és a hatalmat hajszolják, tudást és tulajdont szereznek, fiúkat és lányokat nemzenek, házakat és palotákat építenek. De akármit érnek is el, mégsem elégedettek. Akik szegénységben élnek, gazdagságról álmodnak. Akinek egymilliója van, kettőt akar. Akinek kettő van, tízet. Még a gazdagok és híresek is csak ritkán elégedettek. Õket is szakadatlanul kísértik a gondok és félelmek, míg a betegség, az öregkor és a halál el nem hozza nekik a keserû véget. Minden, amit az ember felhalmozott, eltûnik, akár a füst. Az élet értelmetlen rohanás a mókuskerékben. Yuval Noah Harari
  6. Mindnyájunknak akad oka rá, hogy őrült, meggondolatlan dolgokat tegyen az életében. Legtöbbször ez nem vezet sehová, főként nem akkor, ha utána az embernek tovább is kell élnie ez életet. De ha ez az ok a szerelem, úgy talán az egész már nem is olyan őrült dolog, mert az emberek hisznek a szerelemben. Tudják, mert a szerelem mozgatja a világot.
  7. Rejtélyeket keresni mindenben. Mindenütt van egy. Ha meglátunk egyet, muszáj megoldanunk. Az az igazság, hogy az emberek minden egyes hazugságukkal és árulkodó rögeszméjükkel együtt, a világ legérdekesebb rejtélyei. Persze ők nem szeretik, ha ilyennek látjuk őket.
  8. Gyakran találkozom olyan emberekkel, akik kétségbeesetten keresnek magukban valamit, amitől azt remélik, hogy majd szenvedélyesen ösztönözni fogja őket. Láthatóan nem tudják, hogy a legtöbbünknél a cselekvés vezet a szenvedélyhez, nem pedig fordítva. Tina Seelig
  9. A felnövő ember felhagy a játszással, látszólag lemond arról az örömtöbbletről, ami a játékból származik. De aki ismeri az ember lelki életét, az tudja, hogy talán semmi sem fogható ahhoz a nehézséghez, amit az örömről való lemondás jelent. Sigmund Freud
  10. Az emberek többrétegû titkok. Azt hiszed, hogy ismered és érted őket, csakhogy az indítékaik mindig rejtve maradnak: a szívük mélyén őrzik őket. Megismerhetetlenek számunkra - egyszerûen csak néha úgy döntünk, hogy megbízunk bennük. Veronica Roth
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat