Ugrás a tartalomra
A féltékeny ember sajátságos módon önszántából és meglehetős buzgón kutakodik "bizonyítékok" után, szinte várva, hogy elemészthesse magát a beteges kétkedés posványában; s már-már akkor csalódva igazán, ha mégsem csalják meg.
Kapcsolódó idézetek
-
A féltékenységben rejlő legnagyobb veszély az, hogy tárgya előbb-utóbb rákényszerül önnönmagában keresni az őt ért vádaskodások okát. Így aztán fény derül olyan érzelmekre is, amelyekre addig nem figyelt fel.
Maurice Druon
-
A féltékeny ember általában csak az első hazugságot ejti meg szándékosan, a többi már sodorja magával, szinte észrevétlenül.
Leiner Laura
-
A kóros féltékenység a féltékeny embernek is nagy tehertétel. Az ilyen emberek olyannyira szenvednek a párjuk elvesztésének képzelt lehetőségétől, hogy rendkívül hevesen reagálnak. Ám azzal, hogy szinte csimpaszkodnak a másikra, éppen az ellenkezőjét érik el annak, amit szeretnének, és így megnő az esélye, hogy tényleg el is veszítik a párjukat.
Alfons Vansteenwegen
-
A féltékenység nagyon erős érzés. Beleeszi magát a lélekbe, és az áldozata már nem tud bízni senkiben. Megkérdőjelezi az életét, kritizálja a családját és az úgynevezett barátait. Megbolondul, veszélyes emberekkel ismerkedik össze.
-
Az ember gyanakvó és féltékeny lény. Ha valaki olyannal találkozik, aki jobb nála, akkor megpróbál abban hibákat találni.
-
A féltékenyek bizonyos szinten azt kívánják, hogy nekik legyen igazuk. A gyanakvás olyan, mint bármely más befektetés: egy idő után látni akarja az ember a megtérülést.
Patrick McGuinness
-
A féltékenység, tudja, rendszerint nem olyan ügy, aminek okai vannak. (...) Arra a tudatra alapozódik, hogy valaki úgy érzi, nem viszonozzák a szerelmét. És ezért az illető elkezd várni, figyelni, arra gyanakodik... hogy a szeretett személy valaki más felé fordul. Ami viszont szinte kivétel nélkül valóban meg is történik.
Agatha Christie
-
A féltékenység olyan elmebaj, amely maga idézi elő kiváltó okait. Nem az lesz féltékeny, akit megcsalnak, hanem azt csalják meg, aki féltékeny.
Konrád György
-
A féltékenység elmeháborító, és gonosz tettekre késztet. A féltékenység pusztításra éhes, mint a telhetetlen fenevad, csillapíthatatlan, mint dagályban a tenger, sötétben tartja a kedélyt, félelembe taszítja a lelket, gyilkos gondolatokat szül, igazságtalanná és gyanakvóvá, hitetlenné és alantassá teszi az embert.
-
A féltékenységet el kell titkolni. Különösen a férfinak, mert a féltékeny férfi szánalmat kelt a nőben. A nő pedig titkolja el azért, mert nevetségessé válik.
Csáth Géza