Ugrás a tartalomra
A férfiak a kihívást keresik, azt a nőt fogják szeretni, aki nem ugrik első szavukra, akit nehéz megszerezni és megtartani, aki tud nemet mondani, és aki köszöni szépen, jól elvan a pasi nélkül is, ha éppen úgy hozza a helyzet. És amint a férfi kezdi magától értetődőnek venni a nőt - nos, onnantól kezdve kezd vesztésre állni a nő szénája, hogy enyhe képzavarral éljek.
Kapcsolódó idézetek
-
A férfiak többsége már csak ilyen. Amikor tudják, hogy egy nő halálosan szerelmes beléjük, s bármire képes értük, akkor könnyen veszik. Elfelejtik, hogy egy kapcsolatot ápolni kell, mert ha a sorsára hagyják, akkor a legjobb is elromlik. Amikor pedig a nő belefárad az elhanyagoltságba, abba, hogy nem kap viszonzást semmiért, és keres magának valaki mást, vagy kiszáll a viszonyból, akkor a férfi hirtelen észbe kap, s előveszi minden tudományát, amit hódítás címszó alatt őrizget a tudatában. Csakhogy akkor már többnyire késő.
-
Amikor a pasas kijelenti, hogy boldog akar lenni egy másik ember oldalán, ezért egy értelmes, tisztességes nőt keres, valójában mit is akar? Hát nem boldogságot. S nem is egy nőt. Nem. Akkor csak az általa boldogságnak nevezett érzelmeket keresi, és az általa megfelelőnek tartott személyt akarja maga mellett tudni.
-
A férfiak alapvetően félnek a nőktől, viszont ha akarnak valamit, akkor túllépnek a félelmükön. Ha a férfiban fellobban a vágy, ha a szívében lángra lobban a szerelem, akkor eszében sincs félni, és még a világvége sem tarthatja távol a nőtől: ha a pasas akar valamit, akkor ott van.
-
A férfiak szeretik azokat a nőket, akik látszólag oda se bagóznak - amíg ezek a nők vonzók. Ugyanakkor a boldog nőket is szeretjük, amíg szépek, vagy a szomorú csinosakat, vagy a helyes arcú, dühös lánykákat.
Christopher Buehlman
-
- Nincs meg köztetek a vonzalom. Hidd el, hogy csak kihasznál. Te viszont egy erős csaj vagy, sok mindent megéltél már. Ne engedd, hogy becsapjon téged! (...) Keress egy olyan embert, aki őszinte hozzád!...
- Nem keresek mást helyette, mert én őt szeretem.(...) Megvan rá az oka, hogy ne akarjon engem, méghozzá nagyon is jó oka. A helyében én sem akarnám magamat. Az is igaz, hogy erős vagyok, tudok küzdeni, például a mai napig harcolok az életemért, de győzni fogok... megszerzem őt, ha nagyon akarom, biztosan megszerzem.
-
A nőnek választania kell. Olyan férfi mellett, akit a nők szeretnek, nem számíthat nyugalomra. Olyan mellett pedig, akit a nők nem szeretnek, nem számíthat boldogságra.
Anatole France
-
A férfiak főleg bizalomra, feltétlen elfogadásra, pozitív megítélésre, csodálatra, helyeslésre és bátorításra vágynak. A nők elsősorban gondoskodást, megértést, tiszteletet, hûséget, elismerést és megnyugtatást kérnek társuktól. A feladat attól nehéz, hogy ki tudjuk-e találni, a szeretet milyen megnyilvánulására áhítozik éppen a társunk.
John Gray
-
Nem kell túlkomplikálni. Ha egy férfi látni akar, ő keres. Ha veled akar lenni, megteszi. Nem egy nőnek kell őrült módjára, tíz körömmel belekapaszkodva mindent feláldozni. Csak ésszel. Egyébként is, akinek a figyelméért harcolni kell, az már rég nem jó. A legjobb dolgok maguktól jönnek. Erőlködés, játszmák, és buta hisztériák nélkül, tisztán, csak úgy belehuppannak az öledbe, amikor nem is számítasz rá. De ha elmegy, hagyd. Ha megteszi, fogadd el. Aki elmegy, az nem a tiéd. Aki elmegy, az sosem ért ide igazán. Majd jön olyan, aki fél percet sem tud lélegezni nélküled, mert annyira kellesz neki. Levegőt fog kapni, meg minden, de csak igazán akkor él, ha mellette vagy - és ezzel te sem leszel másképp. Feltöltöd és feltölt téged. Támogat és melletted áll. Harcoltok mindennel, együtt, és erőt merítetek egymásból. Mert ami jó, az valami ilyesmi. Ott aztán nem lesz megalázkodás, vagy épp önfeladás. Csak az van, hogy hisztek egymásban, és húztok előre. Az összes többi csak gyerekes és szükségtelen játszma.
Oravecz Nóra
-
A férfiak (...) a hódító szerepében tetszelegnek, a nők pedig nem tehetnek mást, mint hogy elrejtik vágyaikat. A férfiak számára vonzó a nők elérhetetlensége, és a küzdelmes út, ami a szerelem beteljesüléséhez vezet.
Margit Sandemo
-
A férfiak is lehetnek magányosak. Nemcsak a nők. Egy férfi is vágyhat egy igazi nőre, amilyet nem talál. A férfiakat is üldözhetik, lefáraszthatják, átverhetik, untathatják a nők. Egy férfi is lehet érzékeny. Lehet igényes és kulturált. Lehet akár normális is. Lehet magányos úgy is, hogy leül vele szemben egy egzotikus, vidékről feltörekvő nő, nyakig fölsliccelt miniszoknyában. Tele szájra falva föl egy nagy szendvicset, miközben a férfit stíröli rendületlenül. Érezheti úgy egy férfi is, hogy inkább cölibátus, mintsem, hogy kapjon az alkalmon. Hát, mi nők is lehetünk szörnyûek és elviselhetetlenek. Lehetünk rámenősek, lehet szerencsétlen szövegünk. Ez elismerésre váró tény. Elméletileg. De a gyakorlatban inkább a férfiak vezetnek, ez is tény.
Tisza Kata