A fiatal nő elment mellettem a hóesésben, és reám mosolygott. A mosolyt köszönettel fogadtam, elvittem magammal, s egy ideig vigyáztam reá, hogy el ne olvadjon. Havas mosoly volt és lassan olvadt. A végén mindössze valami kevés nedvesség maradt belőle a lélekben; apró tócsa, nem nagyobb, mint egy könnycsepp.

Kapcsolódó idézetek

1. Alig kaptam levegőt, egész lényem meghajolt szépsége előtt. Szeméből őszinteség sugárzott, mosolya lecsillapította a bennem lévő nyugtalanságot. Finom vonásainak láttán meg akartam őt védeni saját magamtól. Egy pillanatra gyengédséget éreztem közöttünk.
2. Minden megtisztult bennem, a világ mosolyogni kezdett, és minden rossz olyan volt szememben, mint a pókháló, melyet a kéz könnyedén szétszakít. A te kedvedért akartam jó lenni. (...) Igen, így volt, midőn hozzám jöttél, de most, hogy elhagysz, minden elsötétül körülöttem, szívem olyan, mint a sivatag magányos hollója. Mika Waltari
3. Az emberi szeretet parányi morzsája jutott nekem; nagyra tartottam, azt hittem, igazgyöngy, ám elolvadt az ujjaim között, kicsúszott a kezemből, mint a jégdarab. Charlotte Bronte
4. Õ szívembe lopta halk szavát, Ha látom kedves mosolyát, Úgy érzem, táncol a világ, S minden oly szép. Máté Péter
5. Megfogta kezem és szótlanul, mozdulatlanul ült ágyam mellett. Az emberi kéz érintése jólesett. A fájdalom elcsendesedett, s a zsongó békében, mely reám köszöntött, megnyugodva éreztem ezt az emberi kezet, amely az idegen világban, a váratlanul reám zuhant nyomorúságban érzelgősség nélkül figyelmeztetett, hogy az emberi részvét és segítség minden szörnyûség közepette is mûködik. (...) Arcán megjelent az a szomorú mosoly, melyet nem tudok elfelejteni: mintha tehetetlenségében mosolyogna ilyen szomorúan, mintha bevallaná..., hogy tudásának és segítőkészségének körülbelül ez a határa, ez minden, amit egy ember végső szükségben tehet egy másik emberért. Márai Sándor
6. Mosolyogsz... úgy, ahogyan azt szavakban már nem tudom elmondani. Mert ez a mosoly más. Ahogyan a benne lévő érzés is. Ez a mosoly csak az enyém, ezt a mosolyt csak én látom. Csak én kapom. És ez a mosoly csapda. Aki beleesik, az elveszett. Többé már nincs. Már nincs az, aki addig volt. Nem létezik. Már egy új ember van. Aki addig megbújt benne. Valahol nagyon mélyen. És nem mert előjönni. De most csapdába esett. És elveszett. A mosolyban. Ahol megtalálta önmagát. És szabad lett. És szabad lettem. Mert beleestem. A csapdába. Mosolyodba. Csitáry-Hock Tamás
7. Még nem hallottam hangod ezelőtt, Csak gyönyörködtem arcod mosolyában, És elvesztem szépséged folyamában, Amint lelkembe tündökölve tör. Nikolaus Lenau
8. Ami a virágoknak a napfény, az az embereknek a mosoly. Igaz, apróságról van szó; ám az életünk ösvénye mentén elszórt mosolyok értéke felbecsülhetetlen. Joseph Addison
9. Fülelve lesem, ahogy az ablakon pattog a zápor, csepp a cseppre. S te rám mosolyogsz biztatón.
10. Olykor el is mosolyodott, ráfüggesztve szemét egy percre. (...) Úgy érezte, tekintete áthatol a lelkén, mint azok a napsugarak, melyek a víz mélyére szállnak. Szerette minden számítás nélkül, nem is remélve semmit, korlátlanul; és e néma elragadtatásban, amely olyan volt, mint egy hálaima, szerette volna homlokát csókzáporban füröszteni. Gustave Flaubert