Ugrás a tartalomra
A filozófiának (...) csak javára válhatnak a fejtegetéseink, mert vagy helyes, amit állítunk, akkor az csak a filozófia gazdagítására szolgál, ha pedig téves, akkor a régi tanítások a cáfolat következtében annál szilárdabbak lesznek.
Kapcsolódó idézetek
-
A filozófia célja vagy feladata az, hogy javunkra használhatjuk fel a korábban megismert hatásokat.
Thomas Hobbes
-
Szükségünk van a filozófusokra, hogy áthidalják a tudomány előtti zûrzavar és a tudományos érvelés között tátongó szakadékot. Ez azonban egyúttal azt is jelenti, hogy amikor a tudomány előrehalad, a tudás bővül, a filozófia tere elkerülhetetlenül csökken. Akárcsak a jó pszichológus, a jó tudományfilozófus is akkor sikeres, ha fölöslegessé tudja tenni magát. És akárcsak a jó pszichológusnak, nem szabad megbántódnia, amikor a páciens vehemensen tagadja, hogy segítségre szorul.
Sabine Hossenfelder
-
A világ filozófiai alapú leírása korábban az egyetlen lehetőség volt arra, hogy állításokat fogalmazzunk meg annak mûködésére vonatkozóan. Ma a filozófia inspirálhat, kijelölheti a gondolkodás kereteit, megadhatja a bizonyítás kritériumait, de nem helyettesítheti a kísérleteket és a megfigyeléseket.
Boldogkői Zsolt
-
Nem tudjuk megmondani, hogy miért, egyszerûen csak tény, hogy bölcs dolog úgy gondolkodni, ahogy a régiek szoktak; ha nem így cselekszünk, az tetszhet nekünk vagy racionalizmusunknak, de valamit elvesz a világból.
Carl Gustav Jung
-
A tudomány új igazságok által csak nyer, a vallás új igazságok által csak veszít; ott ezek erjesztőleg, itt bomlasztólag hatnak, ott erősbödést, itt megsemmisülést vagy legalább nagyfokú gyöngítést eredményeznek.
-
A szerzett tapasztalás, tudás mindig segít, akár jó, akár rossz. (...) Csak a jó és a rossz egybevetésével, a jó kiválasztásával lehet megtudni, mikor mi a jó!
-
Annál közelebb járunk az igazsághoz, minél egyszerûbbek a következtetéseink, míg a tudományoskodó okoskodás csak eltávolít bennünket az igazságtól.
Lev Szemjonovics Pontrjagin
-
A jónak csupán megelőlegezett feltételezése is jobbá tesz, miként a rossz feltételezése rosszá.
Szőcs Zoltán
-
Ha egyszerûsítünk, akkor hamisítunk. (...) Minél közelebb járunk az igazsághoz, annál nagyobb szükségünk van az aprólékosság erényére. Történelemre éppúgy igaz ez, mint a matematikára.
Száraz Miklós György
-
Hinni kényelmes. Tudni hasznos. Kételkedni szükségszerû.
Balla D. Károly