Ugrás a tartalomra
A fizikai törvény fogalma éppen azt teszi lehetővé, hogy a vizsgált rendszert úgy kezeljük, mint egyikét a számos hasonlónak. A világegyetem azonban egyedülálló, így a fizikai törvények eme jellegzetessége, úgy látszik, teljesen értelmét veszti, amint a világegyetemre próbáljuk alkalmazni.
Kapcsolódó idézetek
-
Némileg rejtélyes az a tény, hogy a Világegyetem egész anyagtartalma az általános törvényszerûségeknek engedelmeskedik. Ha a világmindenség valóban véletlen jellegû volna, és tisztán valószínûségi alapon mûködne, akkor azt várnánk, hogy a fizika törvényei által megfogalmazott szabályszerûségek egy idő után megváltoznának vagy akár meg is szûnnének. Egy olyan világegyetemben, amelyben bármi megtörténhet, akár az is előfordulhatna, hogy a fizika alapvető törvényei egyszerre csak érvényüket veszítik.
Keith Ward
-
Számtalan módja van annak, ahogyan a Világegyetem tökéletesen kaotikus lehetne. Elképzelhetnénk törvények nélkül, vagy olyan törvények zûrös összevisszaságával, amelyek rendezetlen, megbízhatatlan viselkedésre késztetnék az anyagot. Avagy ellenkezőleg, a világegyetem lehetne szélsőségesen egyszerû is, egészen a jellegtelenségig - például hiányozna belőle az anyag vagy a mozgás. Elgondolhatnánk azután olyan Világegyetemet, amelynek körülményei pillanatról pillanatra bonyodalmasan vaktában változnának, vagy akár olyat, amelyben minden hirtelen megszûnne létezni. Nincs logikai akadálya ilyen rakoncátlan világegyetemek létezésének. A valódi Világegyetem azonban másmilyen. Magasrendûen rendezett. Pontosan meghatározott törvényekkel és határozott oksági összefüggésekkel rendelkezik. Egyfajta megbízhatóságot is felfedezhetünk ezeknek a törvényeknek a mûködésében.
Paul Davies
-
A fizika törvénye világtörvény, a futó Szellem pályáját éppúgy meghatározza, mint a bolygó csillagét.
Oláh Gábor
-
Az univerzumot nem pusztán fizikai erők irányítják. A matematikai fizika fogalmaival nem lehet tökéletesen leírni. Bár bizonyos fokig igazak, nem fedik a teljes valóságot. A világegyetem mögött rejlő végső valóság egy személy: Isten. A törvény szó is értelmetlen törvényadó nélkül - aki elrendeli és érvényre juttatja a törvényt. Az ember által felismert törvények a világegyetemben a láthatatlan Teremtő megbízhatóságának látható megnyilvánulásai.
-
Az univerzum törvény szerint mûködik. Amikről fizikaórán tanultunk. Tudod, mint a mozgás törvényei, vagy az, hogy semmi sem mozog gyorsabban, mint a fény. Vagy a gravitáció. Nem történnek lehetetlen dolgok. Maga a szó is ezt jelenti.
-
Hiszem, hogy egy az univerzum, egy természet mozgástörvényei érvényesülnek, és ezeket a mozgástörvényeket a tudós azért akarja megérteni, mert filozófiailag azonosulni akar az univerzummal.
Marx György
-
A Világegyetem egységes, önálló egész, minden elkülönített elemét a teljességével összevetve kell definiálni. A múlékony életjelenségek, még ha abból a tudatos és intelligens fajtából valók is, amit értelmesnek szoktunk nevezni, csalóka kapaszkodókkal rendelkeznek csupán a teljesség egyes, tetszés szerinti részelemein.
Frank Herbert
-
A Világegyetem, amelyben élünk, összefüggő, minden mindennel kölcsönhatásban van. Lehetetlen, hogy a természetről két elméletünk legyen, melyek különböző jelenségeket úgy magyaráznak meg, mintha semmi közük sem lenne egymáshoz.
Lee Smolin
-
Egy a Világegyetem, amely minden létezőből áll: és mindegyikben egy az Isten, és egy a létezés elve, és egy a törvény, az összes gondolkodni képes lény közös értelme, és egy az igazság.
Marcus Aurelius
-
A megfelelő fizikai törvény a lehető legtöbb megfigyelést ellentmondás nélkül tudja értelmezni, és nem törődik azzal, hogy a lehető legkevesebbet kelljen hozzá gondolkozni.
Kármán Tódor