Ugrás a tartalomra
A fotográfia egy olyan kapu, amin keresztül be tudunk lépni olyan világokba, ahova alapvetően nem mennénk, mert nem lehetünk ott mindenhol. Egy jó fotó meghatározza a véleményünket olyan dolgokról is, amiben sosem lehettünk jelen élőben.
Kapcsolódó idézetek
-
A fotográfia képes azon pillanat érzését felerősíteni, amit akkor éltem meg, amikor exponáltam. A fényképnek nincs is más választása. A fotográfia nem lát a jövőbe. Meg persze a múltba sem. Egy kép mindössze az a pont, ahol a jövő összeér a múlttal. Ha úgy tetszik: a folyamatos jelen.
Bartis Attila
-
A fotográfia az ember változó pillantása, amellyel a világra - olykor a saját pillantására - tekint.
-
A fotográfia időutazás: a pillanat mûvészete, amivel meg tudjuk állítani az időt, és megállítani az időt egy csoda. Csak valahogy ezt a csodát elszürkítettük. Ott állunk életünk nagy pillanata előtt, hátat fordítunk neki, belevigyorgunk a kamerába, megnyomjuk a gombot, és vége. A lényeg nem velünk történik, hanem mögöttünk. Pedig egy életünk van, és minden egyes pillanat megismételhetetlen, és ezek a képek segítenének nekünk emlékezni, mi mégis hátat fordítunk, csak azért, hogy elmondhassuk vagy megmutathassuk, hogy ott voltunk.
-
Butaság azt gondolni, hogy a fotózás objektív. Egy térfigyelő kamera az objektív. De egy ember kezében egy géppel sosem lesz az. A fotográfia szubjektív, akárcsak az ember.
-
Minden fotográfia időparadoxon. Időn belüli időtlenség, mulandó örökkévalóság. Fényképezni nem más, mint kivonni a valóságból az időt egy pillanatra, majd visszaadni ezt a pillanatot az időnek.
Bartis Attila
-
A fotográfia önkifejezés, amivel át tudjuk adni egymásnak a szemünket.
-
A fénykép azt sugallja: akkor tudunk a világról, ha olyannak fogadjuk el, amilyennek a fényképezőgép rögzíti. Ez viszont pontosan az ellentéte a megismerésnek, amely éppen abból indul ki, hogy nem fogadja el a világot olyannak, amilyennek látszik.
Susan Sontag
-
Egy jó természetfotó technikailag tökéletes, újszerû, megismételhetetlen, és hitelesen tükrözi a mondanivalóját. Élőlények fotózásánál azok a fotós által okozott ingerekre saját, szabad akaratukból reagálnak. A photoshopos utómunka csak arra hivatott, hogy a fotó minél élethûbben adhassa vissza a valóságot.
Máté Bence
-
A fotográfia megfog. Megköt. Szeretjük azt mondani, hogy megörökít, bár ez nem igaz. De a szándék kétségtelenül ez. Nyoma nincs benne az elengedésnek.
Bartis Attila
-
A fényképek az idővel vívott végtelen harcunk jelképei, kilátástalan küzdelmünk eszközei a pillanat megőrzéséhez: meg akarjuk örökíteni az édes kislányt, mielőtt nehezen kezelhető kamaszlánnyá nő; a fiatal férfit, mielőtt megkopaszodik és elhízik; a nászutat Hawaiira, mielőtt a boldog pár tagjaiból egy fedél alatt élő, dühös idegenek lesznek. Van egy olyan érzésem, hogy a fényképészettel kapcsolatos megszállottságunk mögött kimondatlan pesszimizmus rejtőzik: az a meggyőződésünk, hogy a jó dolgok nem tarthatnak örökké.
Michelle Richmond