Ugrás a tartalomra
A globális klímaváltozás ténye nem tagadható. Azt már csak morális kérdésnek tartom, hogy ha a klímaváltozásban akár csak 1% lenne az emberiség szerepe, már akkor is stoptáblát kellene tenni az üvegházhatású gázok, elsősorban a szén-dioxid, de a metán kibocsátása elé is. Ezt a stoptáblát azonban éppen a légkört legjobban szennyező nagy országok nem akarják kitenni.
Kapcsolódó idézetek
-
A klímaváltozás tény, most is történik, és ez a legsürgetőbb fenyegetés, amivel fajunk szembenéz. Együtt kell dolgoznunk, nem halogathatjuk tovább. Támogatnunk kell a világ azon vezetőit, akik nem a nagy szennyezők, hanem az emberiség nevében szólalnak fel.
Leonardo DiCaprio
-
Akik közülünk elfogadják az emberi eredetû éghajlatváltozás tényét, még azok is tagadják azt, hogy személyesen hozzájárulnának. Úgy hisszük, hogy a környezeti válságot nagy külső erők okozzák, és ezért csak nagy külső erők oldhatják meg. Pedig ha beismerjük, hogy mi vagyunk felelősek a gondért, azzal megtesszük az első lépést, hogy felvállaljuk a felelősséget a megoldásáért.
Jonathan Safran Foer
-
Az emberiség jó úton halad afelé, hogy elpusztítsa a Földet, amely magának az életnek az alapvető feltétele. Ha a Föld elpusztul, nincs tovább. A klímaváltozás veszélyeit nem a tudósok találták ki, és nem is unatkozó kislányok, akik figyelemre vágynak. Ez a valóság! Az ember, az ő szükségleteivel együtt - mint az élelmiszer előállítása, fûtés, közlekedési eszközök és a komfortos élet - jelenti a legnagyobb fenyegetést a bolygónkra, és bár önellentmondásnak tûnik, magára az emberiségre is. Lehet, hogy ez nagyon kegyetlenül hangzik, de ahhoz, hogy a Föld fennmaradhasson, az emberiség egy részének el kell pusztulnia.
Karin Smirnoff
-
A klímaváltozás sürget, ha késlekedünk, nagyobb lesz a baj. Azonban ne a bajon sopánkodjunk, hanem kezdjünk el tenni is ellene, ne várjunk arra, hogy mások dolga tenni valamit, és ne hárítsuk a felelősséget másra. Az emberiség egy hétmilliárdod részeként van valamennyi hatásunk, és ez sem csekély dolog, de ha saját szemszögünkből nézünk körül, akkor láthatjuk, hogy egy külön saját világ vagyunk. Tegyük ezt a világot élhetőbbé, érezzük jól magunkat benne!
Dobosy Antal
-
Semmi sem magától történik. Minden éghajlatváltozásnak, a természetesnek is, van mögöttes oka. A jelenleg zajló globális felmelegedés fő okai mi vagyunk és az, hogy fosszilis tüzelőanyagokat égetünk.
Marcus Rosenlund
-
Romboljuk a természetet, visszaélünk a Föld erőforrásaival, a negatív hatások pedig a globális hőmérséklet emelkedéséhez, a szén-dioxid koncentrációjának növekedéséhez, egyre gyakoribb és mind súlyosabb járványok kialakulásához vezetnek. A mostaniról is tudtuk, hogy jönni fog, ám a mérete bennünket is meglepett. A világjárvány után ezt talán már nem csak a kutatók veszik majd komolyan.
Kemenesi Gábor
-
A klímaváltozás a mi generációnk kihívása. S válaszunktól nem a világ jó sora függ, hanem a miénk.
-
A környezetvédőket néha kinevetik, amikor aktuális vagy közelgő válságról beszélnek, de ez most tényleg az. Sőt, nem is egy. A tengerek, a levegő, a talaj: a globális felmelegedés mindre hat, és nemcsak az ember biztonságát fenyegeti, de százezernyi más fajét is.
-
Az emberiség civilizációja pillanatnyilag egy süllyedő hajón ül. Ha egy süllyedő hajóban ülök, akkor nem nézem azt, hogy XY-t nem szeretem, és ezért nem vagyok hajlandó vele szóba állni. Mindenkire szükség van ahhoz, hogy megoldjuk ezt a dolgot. A klímaváltozás logikája is azt mondja, hogy mivel egy bolygónk, egy éghajlatunk van, ezért nem hozhatunk úgy döntéseket, hogy nem vonjuk be ebbe azokat az országokat, akik az olajat termelik.
Bart István László
-
Az óceán a legnagyobb szén-dioxid megkötő. Ha az éghajlatváltozást enyhíteni akarjuk, az óceán védelme az első lépés. Nagyon egyszerû a megoldás: békén kell hagyni. Mindig egy ûrhajóhoz hasonlítom. A Föld egy ûrhajó. A galaxis körül utazik. Kétszázötvenmillió év alatt kerüli meg. Minden hajón van létfenntartó rendszer, ami ellát élelemmel, levegővel, és szabályozza a hőmérsékletet. A létfenntartó rendszert földi élőlények mûködtetik. Ha a legénység túl sok tagja hal meg, elromlik a gép, és nem marad szerelő. Ez történik, a legénységünket gyilkoljuk.
Paul Watson