Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A gyász hozzátartozik az élet élményeihez, s a bánatot, az élet bevégződését, világunk össze­omlását egyikünk sem kerülheti el. A túléléshez szükséges megtanulni a gyásszal és szenvedéssel bátran szembenézni, és bizakodni gyógyu­lásunkban és életünk újjáépülésében. Ahogy a veszteség elkerülhetetlen, tudnunk kell, hogy a gyógyulás is szükségszerûen bekövetkezik.

🔮 Jövőkép 🔭 Csillagászat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltûnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat, az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsamód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy. Nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön, és ha tudjuk, kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, vége, kezdődik elölről, és mindig, minden alkalommal eláll a lélegzeted.
  2. A halál az élet természetes része, a születés ellenpólusa. Ugyanúgy a gyász is. A gyászt nem lehet eltüntetni, el lehet nyomni ideiglenesen, de bennünk marad. Csak azt érezzük olyankor, hogy valami nyomaszt minket, ami nem oldódott fel. Azt érezzük, hogy valami nincs rendben.
  3. A gyász olyan szeretet, amely elveszítette az otthonát. Az embernek meg kell tanulnia együtt élni vele, és muszáj továbblépnie. Soren Sveistrup
  4. A gyászt meg kell élni. Meg kell élni, hagyni kell, hogy fájjon, de azt nem, hogy felemésszen. Kollár Betti
  5. A gyász mellbe vágja az embert. Fojtogat minket, úgy érezzük, soha nem állunk belőle talpra. És nem csak azért, mert gyászolunk maga a halál vagy a szívfájdalom vagy a veszteség miatt... hanem azért is, mert gyászoljuk mindazt, ami óhatatlanul, visszavonhatatlanul megváltozik. Gyászoljuk az életet, ami a miénk lehetett volna, ha menet közben nem szaródik el minden. Julie Johnson
  6. A fájdalom néha elkerülhetetlen, de a szenvedés nem. Képzeljük el, hogy boldog kapcsolatban élünk valakivel, akit aztán elveszítünk. Nyilván fájdalmat fogunk érezni, ez teljesen természetes. Ha azonban tovább cipeljük ezt a fájdalmat, és egyfolytában összetörtnek érezzük magunkat miatta, az már szenvedés.
  7. Bár hihetetlennek tûnik, gyászunkból képesek vagyunk felgyógyulni. A gyógyulás annyit jelent, hogy ismét teljes életet tudunk élni bûntudat, szégyen, fájdalom és bûnbánat nélkül. Felgyógyultunk, amikor többé nem bánkódunk, amikor ismét megálljuk a helyünket, amikor szembe tudunk nézni a valósággal, amikor veszteségünket elfogadtuk nemcsak értelmünkkel, hanem érzelmeinkkel is, amikor teljesen rendeztük magunkkal a veszteséget és újra tudunk a jövőre gondolni. Olyan ez a folyamat, mint a szerelmi dal, amit már elénekeltünk, de a melódia még a fülünkbe cseng. A mély fájdalom, sírás, cselekvéskép­telenség, az ínségesség és a gyásznak összes heves érzése mérséklődik, és végül megszûnik. Nem felejtettük el a halottat és a veszteséget, de a sajgás elmúlt.
  8. Egy hirtelen tragédia gyökerestül kiszakít abból az életből, amelyet addig ismertünk. Nem csupán a szerettünket kell elgyászolni, hanem saját magunkat is, az életünket - legalábbis ahogy addig elképzeltük.
  9. Nem szigetelhetjük el magunkat az igazi bánattól, ugyanakkor meg kell tanulnunk különbséget tenni a természetes, magasztos emóció - mint a gyász - és az irracionális, beteges érzések - amilyen a pánik - között.
  10. Az életben nem tudjuk elkerülni a fájdalmat! Azt viszont mi választjuk meg, hogy milyen fájdalomban akarunk részesülni. Az elmulasztott lehetőségek miatti bánat, vagy a változtatáshoz szükséges fegyelmezettség és áldozathozatal fájdalmában.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat